Kisfiam, Bátor, egy ideje süti a rántottát. Most 9 és fél éves, több mint egy fél éve csinálja ezt, először csak sima tojásból, most már szalonnával, virslivel, hagymával. A hagymát még én vágom fel neki, de a többit ő csinálja. Sokféle rántottát tud, szottyosat, szárazat, fordítottat, néha tükörtojást is szokott. Ki hogy kéri, a sült virslire, szalonnára vagy mellé, ahogy parancsolja, kedves hölgyem/uram.
Nagyon szeretem, hogy sürög-forog a konyhában. Eddig csak a lányok jeleskedtek, egyik folyton csokis cookie-t csinálna vagy apple cramble-t, a másik kigyúrta magát piskótában, de mást is csinálnak, sokat segítenek. Bátornak még nem volt semmilyen specialitása, de mostanra annyira ügyesen bánik a tojásokkal, hogy ma kapott tőlem egy egyszemélyes serpenyőt, ami csak az övé.
Mikor a Bocuse d'Or döntőjét figyeltük online közvetítésben, akkor mondogatta, hogy szeretne megtanulni franciául, mert attól biztos jó chef lesz valaki ... :-) Mondtam neki, hogy nem attól, és elkezdtem mesélni neki két fiúról. Az egyik Hamvas Zoli volt, akivel szomszédok voltunk, a húga volt a barátnőm, és soha senki nem gondolta, hogy milyen nagy karriert fut be szakácsként. A másik a legjobb barátnőm öccse, Virágh Sanyi, róla sem hitte senki, hogy hová el nem jut, most Londonban egy nagyon menő étteremben nagyon menő cukrász.
Én is annak készültem, valaha, cukrász szakra jelentkeztem volna, ha a szüleim nem gondolják másképp. Sok mindent másképp gondoltak, csellózni is akartam, azt sem lehetett, és az élet milyen, az ember ragaszkodik valamihez, a szülei azt gondolják ugyan, hogy ebből nem lehet megélni, kár is erőltetni, így beíratják gimnáziumba (mintha azzal sok pénzt lehetne keresni), vagy közgazdasági szakközépbe (ó, hogy utáltam), aztán egyszer csak hopp, amikor elkezd főzni-sütni, akkor kiderül, hogy nagyon megy neki. És most főz, süt, és imádja.
Ezért azt mondom a szülőknek intőn felemelve mutatóujjamat: Tessék hagyni, hogy a gyerek olyan iskolát válasszon, amilyet akar, ha vegyész akar lenni, akkor hagyni kell, ha cukrász, akkor azt is hagyni kell. Nincsenek alantas szakmák, akármi is lehet belőle, az asztalos is végezhet főiskolát, a szakács is lehet a világon a 10. legjobb.
Én is bátorítom a gyermekeimet: menjetek, kövessétek el a saját hibáitokat, és ha rájöttök, hogy elbasztátok, akkor is vállaljátok a következményeket, és tudjátok újrakezdeni, akármikor, akárhol.
A szülők arra valók, hogy a gyereket terelgessék, és mikor látják, hogy egy nagy szakadékba próbál belezuhanni, akkor fogják meg a csuklóját és rántsák vissza, de ereszteni kell őket a vágyaik után menni, mert ha nem, életük végéig sírni fognak az elmaradt dolgok miatt. És ha az ember így cselekszik, akkor a gyerek meg fogja kérdezni a szülők véleményét. (a bölcs mondást ugye mindenki ismeri: ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz).
Tökjó:)
VálaszTörlésNa most nem állom meg, és vitatkozni fogok :)
VálaszTörlésMesszemenőleg egyetértek ennek az írásnak a tanulságával, viszont szerintem ütközik az előzőével. Illetve nem a tanulságával, hanem azzal a résszel, hogy a fiúknak nem kell mosogatni, a lányoknak meg nem kell villanyt szerelni. Mert mi is a helyzet akkor, ha valaki lánynak talál születni, oszt mégis inkább szerelné a villanyt, minthogy mosogatna. Vagy fordítva. Akkor hova lesz a terelgetés?
Teljesen igazad van. Nem fogjuk levágni a kezét, ha hozzányúl a csavarhúzóhoz lány létére. De azt gondolom, hogy nem szabad apákat pelenkázásra kényszeríteni az egyenjogúság nevében, anyákat pedig arra, hogy karrieristák és egyben tökéletes anyák legyenek. Senkit nem szabad semmire kényszeríteni :)
VálaszTörlésNa jó, de ha feltesszük, hogy egy gyerek nem akar mosogatni (ez nem nagyon elrugaszkodott gondolat), akkor mégiscsak kényszeríteni kell - azért is, hogy el legyen mosogatva, de talán a nevelés még ennél is fontosabb. És onnantól nem szeretem a dolgot, ha kétnemű gyerekeim pont ugyanannyira utálnak mosogatni, de az egyiknek akkor is muszáj, a másiknak meg nem.
VálaszTörlés(A pelenkázó apákról meg azt gondolom, hogy olyat kell találni, aki a saját ízlésed szerint akar / nem akar pelenkázni. Ez brutális túlegyszerűsítés, de ezt a szálat majd máskor szedném fel :) )
Veve, sokkal magasztosabb dolgokról van itt szó, mint a mosogatás. A fejezet első része arról szólt, hogy én hogyan élem meg a családot. Ez nem azt jelenti, hogy a fiú nem mosogat, bár mondjuk nem mosogat, de cserébe a lányokat sem kényszerítem ilyesmire, ezért az egyik mosogat, a másik meg nem. Mindenkinek szabad mindent, mert ugyanúgy szerelik a bútort a lányok is, ha akarják, de Bátornak pl. kvázi kötelező, nem mintha azt szeretnénk, hogy szereljen felnőtt korában is, csak ha arról van szó, hogy szerelni kell, akkor tudjon. Mondjuk.
VálaszTörlésDe te is tudod, hogy ennél ez sokkal mélyebb és hosszadalmasabb. A pelenkázó apákról pedig igen, nem véletlen, hogy az ember ilyen vagy olyan párt választ, nekem nem esett volna rosszul, ha néha más is pelenkáz (Boró például két évesen már simán), de elfogadtam, hogy a párom nem jön a kakispelenka közelébe sem.
Értem én a magasztot, csak nekem ugyanazokból az elvekből, amiből a magaszt következik, az is kijön, hogy a kevésbé magasztos dolgokban sem erőltetjük rá a gyerekekre eszetlenül a közhelyeket. Nekem nincs különbség a "férfiember nem mosogat" és a "rendes ember egyetemet végez" között.
VálaszTörlésÉs a kvázi kötelezőben is egyetértek, meg abban is, hogy praktikus szempontok, csak nekem a praktikus szempontok nemfüggetlenül diktálják, hogy ha kell, tudjon a gyerek szerelni is, meg mosogatni is. Különös tekintettel arra, hogy könnyen lehet az életében olyan időszak, amikor már nem lakik otthon, de még nem egy másneművel, és akkor is tudni kell mindkettőt.
Nem erőltetjük rá a közhelyeket, de a mosogatást se fogom, meg az egyetemet se.
VálaszTörlésMajd ha egyedül lakik, akkor majd kénytelen lesz mosogatni és néha szerelni is, akár lány lesz, akár fiú, ez tény. De azt majd akkor megtudja. Vagy felhív, hogy jaj hogy kell. kiderül
tanuljon csak franciául, jól jön az a szakácssághoz :D
VálaszTörlés:)))
VálaszTörlés