Az egész úgy kezdődött, hogy nézegettem a futanet.hu-t, valamire nevezni kéne. Úgy szeretem ezeket az eseményeket, igen, még az idegesítő zenét is meg az idegesítő hangosbeszélő embert is...
Megláttam, hogy augusztus közepén Velencei-tavi túra triatlon lesz, ez szuper, csakhogy egyrészt nincs biciklim, másrészt nem szeretek biciklizni, mert halálfélelmem van rajta... legalábbis így volt ez, mikor utoljára, kb. 3-4 éve egyszer bringáztam a Naszályban. Akkor megfogadtam, hogy én mindenhová ezentúl kizárólag gyalog megyek, röhögjenek ki, bringázzon, aki mer.
 |
| rajtszámom |
Fogtam magam, felültem a nagylányom kerékpárjára, és elindultam egy próbakörre. Konkrétan visítoztam a félelemtől az első kisebb lejtőnél, még szerencse, hogy mindezt a falu határában követtem el, most aztán sutyoroghatnának a buszmegállóban a hátam mögött, hogy itt van az a ribi, aki még biciklizni se tud, minek költözik az ilyen falura....
A második ilyen akció után kaptam egy levelet a szemben lakótól, hogy látja: már bringázok is, ő épp eladná a sajátját, terepen nem nyerő, de aszfalton száguld, mint a szél, olyan túrakerékpár, nézzem meg, és ha tetszik, már vihetem is. Elmentem, megnéztem és beleszerettem. Egy pillanat műve volt, masszív, szép, fehér, olyan pont nekem való, na majd valahol visszaspórolom az árát, kérem!
Elkezdtem a felkészülést, futás minden reggel, úszás, bringa. A harmadik bringánál már nem féltem, sőt, élveztem a száguldást, csak úgy repültem a bicikliúton Verőce felé, legalábbis úgy éreztem, amíg nem jött egy pár versenybringás, akiknek csak a sisakja villant a napfényben, suhantak el mellettem, úgy állva hagytak, hogy csak pislogtam (nem baj, nemfélek,nemfélek).
Eljött a nap, amikor elhalasztották a futamot, mert éppen szélviharral támadt a hidegfront, még van egy hetem. Az a nap is eljött, és nagy izgalommal pakoltam a bringákat a kisbuszba.
A Velencei-tó kellemes volt (közben arra is rájöttem, hogy úszni is tökjó, ha az ember nem a medencében csinálja), meglepődtem, hogy a rövidtáv mennyire rövid, kicsit csalódott is voltam, hogy csak az 500 m-re neveztem, és mutatta a rendező, hogy azt a két bóját (ami állati közel volt) kell megkerülni és már kész is... nem baj, 12 perc volt mellben, még beszélgettem a rendezővel is a kódleolvasás után, meg tartogatom az erőmet, nem erőltetem a gyorsúszást, hisz fogalmam sincs, hogy a 14,5 km bringa, a 6,8 km túra (kocogva tervezve) és a 15,5 km megintbringa hogy fog esni, lehet, hogy ott halok meg, fogalmam sincs.
Nem haltam meg, sőt, az első bicajozást 36 perc alatt sikerült (volt benne autónál kulacsfelvétel és egy esés is), a túrát 1 óra 3 perc, amiben szintén volt némi szüttyögés (100 m szintemelkedés meg erdőbenpisilés :))), és a második bringa pedig 37 perc, még jobb átlaggal, mint az első, pedig komolyabb volt és úgy éreztem, hogy már nagyon-nagyon lassan megyek.
A tanulságok pedig a következők:
 |
| Pákozdi Ingókövek |
Sisak + napszemüveg nagyon fontos.
A bringázástól nem fáj a feneked, ha már megszoktad
Nullakezezni nem mertem soha, és ez még most sem múlt el.
Az ember sokkal többet kibír, ha akar.
Jövőre minden másképp lesz.
Izomláz NULLA!
Jééé, a Velencei-tó ilyen kicsi? :)
