És amikor azt hiszem, hogy most már tényleg nagyon jó fej vagyok, és mindent megteszek.
Türelmes vagyok, a végtelenségig és még azon is túl. Nem csinálja végig az edzést, mert fáj a gyomra (???), és amikor hazaérünk, akkor újra hisztizik, ha nem hallom meg, de attól is, ha meghallom, ha nem válaszolok, ha nem _úgy_ válaszolok, ha megengedem vagy ha nem engedem meg... mindenhogy hisztizik.
Megértő vagyok, megvigasztalom, amikor kettest hoz a másik gyerek, nem az ő hibája, hogy nem tanult. Bőg, hogy ebből az iskolából most már tényleg vegyem ki, mert ettől az osztálytól semmit nem kap, csak sírógörcsöt.
Higgadt vagyok, amikor a nagy is rákezdi, hogy semmi nem jön össze, a szódogát is elcseszte, a szolfézs vizsgára sem ment be, mert nem volt nála ünneplő.
MI VAN????
És a telefonban is bájos vagyok a férjemmel: ó persze drágám, majd én rendet csinálok, takarítok, elviszem a kocsit végre a gumishoz, kidobom az üveget a szelektívbe, megtanulom a gyerekekkel, megbeszélem a gyerekekkel , megszervezem a gyerekeknek, elviszem a gyerekeket, te csak menj edzésre, mert az neked jót tesz. Ma is menj, holnap is és holnapután is.
A munkahelyemen is minden szuper, rettenetesen el vagyok maradva a munkámmal, egy hétig kéne dolgoznom napi 12 órában, hogy utolérjem magam, hát még ha szeretném, ez nem is zavarna, de gyűlölöm.
Nem tudok napi 12 órát dolgozni, mivel fél 4-re itthon kell lennem, hogy a gyerek eljusson az edzésre, reggel is én keltem őket, mert a férjem még alszik, délután is én viszem őket, mert még nem ér haza. És nem érti, hogy mért alszom el este 9-kor a filmen már a főcímnél. Persze, bazmeg, mert ötkor kelek.
De minek is kelek ötkor, ha itthonról is tudnék dolgozni.
DE ÉN NEM AKAROK ITTHONRÓL DOLGOZNI, értsd már meg, nem tudok itthon dolgozni, végre van egy hely, ami nem itthon van, 13 év után ez az első év, amikor nem vagyok itthon. Ó igen, tudom, hogy ez most sokba kerül. Nem, ne haragudj, nem érdekel.
És ezek után, amikor tényleg lenne egy órám, hogy fussak (nem saját időben, öncélúan nem járkálunk ám edzésre, az nekünk nem jár, hanem csak amíg a gyerekek úsznak/futnak/bicikliznek, akkor lehet. Vagy lehet bevásárolni is, az is remek program), hogy levezessem ezt a sok remek dolgot, hogy végre egyedül maradjak a gondolataimmal, és tényleg arra gondoljak, amire akarok, álmodozzak arról, akiről csak akarok, egy lépéssel közelebb kerülhessek ahhoz az elérhetetlennek tűnő célhoz, amit kitűztem magam elé (a gyorsulás, a félmaraton, a félironman), és végre süt a nap, és minden minden szuper lenne egy órácskára , akkor annyira fel vagyok fázva, hogy 10 percenként kell pisilnem, és minden alkalommal szülési fájdalmaim vannak, hangosan nyögök a vécén, a gyerekeim nem tudják, mi bajom van. Így nem tudok még futni sem!
Kiülök hát a kocsiba, jó meleg az ülés, sütötte a nap. Felhívok valakit, csak pár mondat, de ő sem vidám. Ki vagyok borulva, és akkor végre elkezdek bőgni.
Nekem így szar.
