Erdei karácsony

Ma csodajó dolgot csináltunk.

A veresi erdőben történt. Mindenki nyávogott, hogy jaj, ne menjünk időmérni, nem akarok muflont nézni, jajdebeteg vagyok...

Végül az lett, amit kigondoltunk, a karácsonyfa felé vettük az irányt.

A Pozsonyi-lányok feldíszítettek egy csinos kis fenyőt az erdőben, még odaérkezésünk előtt, vittek a fa alá forralt bort, teát, sütit. Aztán eljöttek az edzés kezdőpontjához, mintha mi sem történt volna.

Elindultunk, nyavalyogtunk, mentünk, valami furcsa oknál fogva be akartuk várni egymást, a gyorsak meg-megálltak, a lassabbak felzárkóztak.

Egyszercsak hűűűűű, nézd már egy vaddisznókonda. Csodásak voltak, nagyok, kicsik vagy húszan. Mentünk tovább, s egyszercsak néééééé : egy karácsonyfa!

S van alatta valami! Mi lehet? Előkerült egy mobiltelefonról Csendes éj, hipergiccs, pont idevaló, mind könnyeztünk asszem. Lett ajándék is, Zitának gyűjtögettünk egy kicsit, hogy megköszönjük az elmúlt éveket, gyönyörű volt, ittunk, ettünk, s persze aztán mindent megértett, mért nem akarunk időmérni, meg muflont nézni, mire a sok rinyálás.

Zokogtunk, na, kellett egy kicsit.

(Fotók az ünnepelttől)

Vonaljegy és sajtos roló

Csak röviden leírom, mi volt ma.

Felszálltam a 49-es villamosra a Tétényi útnál. Annyira sokan voltak, hogy nem fértem hozzá a lyukasztóhoz (ajtópáronként egy darab!). És csak sodródtam a tömeggel, egyre távolabb a lyukasztótól.

Mióta házas vagyok meg anyuka, azóta úgy viselkedem, mint egy szabályos utas, veszek jegyek és lyukasztok.

Megjelent az ellenőr, és én állat, azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit mondjak neki. Rendes mesét találtam ki, előjöttek a kamaszkori reflexek, amikor lejárt épp a bérletem, és ki kellett találni valami sztorit, hogy mért nincs érvényes bérletem vagy jegyem.

Aztán hirtelen leállítottam magam: Hülye vagy??? Mért nincs kétszer ennyi lyukasztó? Ez nem a te hibád! Mért nincs minden ajtónál lyukasztó? Nem páronként, hanem ajtónként!

Na, alig vártam, hogy leszálljak, mert ugye a leszállási vágy mégiscsak felülírta a lyukasztásit, és addig préselődtem, amíg ki nem szabadultam az utcára.

Erre, felszállok a vonatra, előtte vettem szalmabálát a fornettiben, ez a sajtos roló, csak pont úgy néz ki, mint a szalmabála.

Gyerekkorom ízét keresem benne mindig, vissza-visszatérek hozzá, és megállapítom, hogy a mai sajtos rolók ehetetlenek.

Régen nagyon zamatos volt, és egy csomó sajt volt a két végén, de ezek a maiak... hát minősíthetetlen.

Ilyet is fogok csinálni, az fix. Olyan nagyon finomat. Egyszer. Majd ha már eléggé bepöccentem.

Az elkényeztetett férfi

Palya Bea megénekelte , milyen, ha a nő válogatós.

Na de mi van akkor, ha az ideális férfi megvan, de válogatós???

Tegnap munka közben, fektetés után, kb. este 10 lehetett, elkezdtem főzni.

Paszulylevesszerűt főztem, szuggerálom magamnak, hogy a fagyasztót le kell olvasztani, minden felhasználhatót meg kell főzni még karácsony előtt.

Jó, találtam egy darab csülköt (natúr), fejtett babot, petrezselyemgyökeret, zellerszárat, meg néhány dolgot még, amik passzolnak egy leveshez.

Feltettem főni a csülköt, mikor megfőtt, sóztam, borsoztam, és benyomtam egy kicsit a sütőbe, hogy ne csak úgy legyen.

A levével már mindenfélét csináltam (haboztam, fűszereztem, stb), aztán beleraktam sok zöldséget, meg a végén krumplit, csipetkét, berántottam, kész.

Az uram leült, és hosszasan elvitatkoztunk arról, hogy EZ NEM paszulyleves, bár van benne paszuly.

De a paszulyleves olyan, hogy aprószemű szárazbab (amit áztatni kell, és _kizárólag_ aprószemű és fehér lehet), és nincs benne krumpli , csak murok és füstölt csülök kell bele.

Erdélyben úgy eszik, hogy mellé van vágva veres hagyma (ez a lila egyébként, a vöröset meg fehérnek hívják, na ezzel is jól elvoltunk szerelmünk hajnalán, mert szerintem a külsejét látja az ember elsőre, szerinte meg a belseje fehér, és az számít), meg kell még kenyér, ecet, tejföl, só.

Mondom neki, kedvesem, ha szeretnél paszulylevest, akkor azt édesanyád majd megfőzi, én most nem akarok ezen gondolkodni sem, annyira elkényeztetlek a jobbnál-jobb kajákkal, hogy nem értem, mért kell nekem még paszulylevest is főzni tudni, ráadásul PONT OLYAT, amilyet otthon kapsz. Na erre kiderült, hogy Miskolcon tudnak, olyat, majd megkérem a Fűszeres Esztert, főzzön már olyat, mert ő mégiscsak közelebb áll Miskolchoz mint én. Mondom, persze, jóhogy, még a babot is paszulynak hívják, nem úgy mint itt.

Mellesleg töltött káposztát se főzök soha, mert három nagymamánk van, és háromféleképp mindegyik csodálatosan finom, most mit törjem magam (na jó, a szőlőlevelest egyszer majd megcsinálom, igen, azt majd egyszer).

Aztán jött a következő baki, mert a kenyeret az Aldiban vettem (tudom, hogy micsoda vétek, egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy süssek), hát tényleg szar volt, de Boró örült, mert éppen hány meg hasmenése van, valami puhára és ehetőre azért vágyott.

Mért nem szólok, ha kenyér kell, vesz a Lipótiban? Igaza van , persze, hogy igaza van, de hát nem szóltam, istenem.

Szó szót követett, és sokat gondolkodtam az eseten.

A következőre jöttem rá:

Mivel nagyon jól főzök (nem fogok itt szerénykedni, meg ugyan már, ó , nem is. De is, és kész), ezért HA átlagosan főzök, mert úgy jön össze, akkor a családom sokkos állapotba kerül.

Ha mindig így főznék, nem lenne baj, néha megdicsérnének, hogy jaajjj, ez most milyen jól sikerült, de így, hogy mindig jól sikerül, sőt, legtöbbször csukott szemmel nyammognak a falatokon, mert annyira élvezik az ízeket, hát így nagyon nehéz menzaízűre sikerült főztömet elfogadtatni velük, mint egyet a sok közül.

Kőbánya-Kosd : 3.5 óra

Mai cselendzs:

Gyömrői út - Kosd útvonal.

Távolság 51 km.

Idő:

Tömegközlekedéssel 3 és fél óra (vasúti és volánbusz csatlakozás csodálatos, hát még ha összhangban is lennének egymással...)

Autóval egy-másfél óra.

Költség:

2 vonaljegy (busz + metró), 1 vonatjegy, 1 volánbusz jegy: 2*320 + 640 + 250 = 1530 Ft.

Egy 6 liter/100 km fogyasztású autóval az ugye 3 liter * 400 Ft = 1200 Ft.

Csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni, tisztelt bíróság ...

Piros zsír

Kinek van meg gyerekkorából a héjában sült krumpli piros zsírba tunkolva?

Fácán utca 42, mindenki tudja

Amikor tavaly a férjem fenyegetőzött, hogy hozza a fácánokat, nem számítottam rá, hogy tizenhéttel kell megküzdeni. Megérkezett, és felakasztottuk.

Ándzsinszántól megtanultam, hogy a fácánt jó sokáig kell érlelni, ezért egy hétig lógtak a madarak szőröstül-bőröstül a melléképületben. Még jó, hogy nem nyáron van szezon, nem bírtam volna. Egyszer megnéztem, és észrevettem, hogy rengeteg toll van a földön, de nem hiányzik egy sem, aztán amikor pucolásra került a sor, kiderült, hogy a szomszéd macskája nagyon furfangos volt. Egyszer belopakodott, a fácánt úgy dézsmálta meg, hogy a "burkolat" sértetlen maradt, de belül teljesen üres volt. Mit mondjak, nem bántam, hogy eggyel kevesebbet kell megpucolni.

Vadszárnyast elég macerás kopasztani, mert sokkal érzékenyebb a bőrük, főleg, hogy nem frissen pucolja az ember (illetve a vadkacsát igen, de én azt se), hanem némi érlelés után. Akinek van türelme, az kopasztgassa, én meg szoktam nyúzni.

Az első alkalom elég sokkoló volt, egész nap a fácánokkal voltam elfoglalva, és utána napokig bélszagot éreztem mindenhol. Nem vagyok egy finnyás alkat, de idén már gumikesztyűben nyomtam, így nem érzem annyira rosszul magam.

Igazából idén már egyáltalán nem érzem magam rosszul, főleg, mert Boróka lányom nagy lelkesedéssel besegített, ragaszkodott hozzá, hogy az összeset (idén 7 volt, majd januárban jön még egy adag) ő belezze ki. A bél kuka, tényleg jó büdös, de ha frissen dolgozzuk fel az állatot, akkor sima - mondjuk - csirkeíze lesz, semmi különös. Pontosan ettől a lógatástól lesz olyan íze, amitől akkora szám a fácánleves és a fácánsült.

Egy kis kiegészítés az érleléshez:

Az állat halála után az izomsejtek néhány napig még élnek, ezért táplálékra van szükségük. Mivel a vérkeringés (= tápanyag és oxigén utánpótlás) megszűnik, elkezdik saját tartalékaikat felélni. Ennek eredményeképpen a hús eloször megkeményedik. Ez csúnya szóval a hullamerevség, ami gyakorlatilag az izomláznak felel meg. A sejt oxigén hiányában szénhidrátot bont aminek a terméke a tejsav. A tejsavtól az izomrostok merevvé, keménnyé vállnak mint az izomláznál. Ez elég gyorsan (néhány óra alatt) kialakul.

Amikor a sejt enzimei a sejt összes tartalék cukrát (szénhidrátját) felzabálták (megemésztették) nekilátnak az izomrostoknak. Tehát a sejtet magát kezdik megenni. Ettol a merevség lassan feloldódik. (kb 48 óra) Ennyi érés minden húsnak kell (a halat kivéve, ami élve is porhanyós).

Forrás

Spanyol viasz, avagy a temperamentum átka

Volt egy viszonylag hosszú időszak az életemben (kb. 35 év), amikor másképp láttam a világot. Nagyon szerettem volna tartozni valahová, de kiderült, hogy egy idő után se ide, se oda nem tartozom. És ez azért volt lehetséges, mert egy csomó helyről kiutáltattam magam. Szinte már csernusi babérokra törtem, persze nem direkt, de a diplomáciai érzék teljes hiányával éltem, na jó, azért minimálisan volt bennem valami nagyon mélyen, viszont azonnal kimondtam amit gondoltam, anélkül, hogy átgondoltam volna, jót teszek-e vele, vagy helyes-e a megállapításom... mostanában viszont azon kapom magam, hogy megértem mások gondolatait, sőt, el is tudom fogadni, persze ehhez meg kellett hallani azokat. Van egy pár kitartó pajtásom, akik nem tágítottak mellőlem, illetve nem hagyták magukat, hiába utálkoztam, ők szerettek. Na most nagyon hálás vagyok nekik :-)

Amit ezután a hülye bevezető után írni akarok, az most jön.

Kb. 6-8 évvel ezelőtt írogattam az Indexen egy kenyérsütős fórumra. Na, hát ott is hamar kiutáltak, mikor egyszer elmeséltem, hogy nagyanyám a teknő oldaláról vakarta le a maradék tésztát, azt elrakta, és aztán felhasználta a következő kenyérhez, mintegy kovászként.

Akkor megkaptam, hogy nem-nem, azt nem lehet, mert abban só van, a kovászban meg nincs, ááá, felejtsem el, az úgy nem működik. Erre bölcsen kiléptem a fórumból, ez a legegyszerűbb menekülés, megsértődni és elfutni.... hát nem?!

Egy pár évvel később felfedeztem egy péksüteményes blogot, ma már nagyon menő, és igazából tetszik is benne sokminden. Nagyban olvasom, hogy egyszer az egyik indexfórumos nő (szintén vezet egy oldalt már nagyon-nagyon régóta, és tök jó dolgokat süt) egyszer véletlenül bennfelejtette a tésztát a dagasztóban éjszakára, és másnap felhasználta egy másik kenyérhez, így felfedezte az öregtésztát (nem hiszem, hogy kellene a védjegy a végére).

Én meg néztem nagyot, hogy pont ő volt az, akinek a ledorongolása miatt kiszálltam a fórumból. .... hogy mik vannak :)

A lényeg, hogy tulajdonképpen örülök az egésznek, örülök, hogy rájöttek és felfedezték, és annak is örülök, hogy ezek a nők nagyon szép karriert futottak be a házi pékségükkel, rengeteget sütök az ő receptjeik alapján, de nyilván ezt nem szabadna bevallani :-)))

Azt hiszem, nem szeretem a sertéshúst

Az egész gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ma a tegnapi maradék székelykáposztát ettem. Nagyon szeretek mindent, amiben savanyú káposzta van. De a húst gondosan kipiszkáltam a tányér szélére, alig ettem valamit belőle. Nagyon finom volt, ráadásul mangalica volt a lelkem, de valahogy mégse.

Eszembe jutott egyik kedvenc filmem, a Promenád a gyönyörbe, amiben Kellogg örökbefogadott gyereke, George nem hajlandó kukoricapelyhet enni, és veri az asztalt vacsoránál: "Húst és krumplit! Húst és krumplit!" ... na az én kisfiam is ilyen, húsfüggő, de ezt nem bánom. Én meg itt piszkálom a cocikát... a cocikát, amit édesanya nevelgetett. (Minden húst ő nevelget, amit eszünk, kivéve persze a vadakat, amiket a vadászom hoz az erdőből. Nemigen veszek húst, nagyon ritka kivételek vannak. Marhát például senki nem lő nekem)

A recept Horváth Ilona szakácskönyvéből van székelygulyás néven. Édesanyám sokat főzött ebből a könyvből, aztán én is megkaptam, a bátyám is megkapta. Rájöttem, hogy az összes recept olyan spórolós, nehogy túl csípős, túl ízes, túl finom (muhaha) legyen, kevés a fokhagyma, a bors, a zöldfűszer, minden csak úgy módjával. Anyám is így főz, egész gyerekkoromban arra vágytam, hogy felnőjek, és a rakott krumpli tele legyen tojással és kolbásszal, meg ne olaj helyettesítse a tejfölt, hanem tejföllel is jól meg legyen pakolva, attól lucsogjon... Felnőttem, és nagyon finom rakott krumplikat főzök, mindig más ízűt, mindig másféle kolbásszal, sajttal, egyéb zöldségekkel... Nagyon sok időbe telt, amíg a híg borsófőzeléktől eljutottam a sűrűig (megáll benne a kanál), ezt szereti a családom, persze először a férjem reklamált, a gyerekek meg már ebbe születtek bele. Életem első krumplifőzelékét konkrétan ki kellett dobni.

Szép lassan elkezdtem fűszereket használni, egyre többet és egyre változatosabban. Ma már anyósoméknál is sokszor én főzök, főleg nyáron, mert ha húsvétkor vagy karácsonykor megyünk, akkor általában már kész van a töltött bárány és a töltött káposzta, azokat ott nagyon szeretem, azt hiszem, a csombord miatt, de az egész olyan más, és pont ez a jó benne.

Aztán eldöntöttem, hogy lesz egy orvosi táskám, amiben mindenféle kések és fűszerek lesznek, ha megyek valahová főzni (pl. anyósomékhoz), akkor úgy tudjak, ahogy én szeretnék. De rájöttem, hogy elég, ha késeket viszek meg szerszámokat, az ott rendelkezésre álló anyagokból kreálni valamit sokkal izgalmasabb, amikor gondolkodni kell, hogy mit mivel lehet helyettesíteni, zöldség terem a háznál, fűszerek van annyi amennyi, részben mások, ezt nagyon szeretem.

Igazából mindenhol jó főzni, ugye? :-)

Hova tűnt Damon Hill?

Ez a poszt nem jöhetett volna létre, ha még mindig a rákos fejléc lenne a blog tetején. Köszönet érte a reklamáló olvasóknak. (kb. 2 :)))

Az úgy volt, hogy a rákocskák vígan úszkáltak a patakban, Csíkban persze, erre jöttünk mi Zitával és a gyerekekkel, és kifogtuk őket. Aznap nem volt nagy mozgás, sajnos hűvös volt. Voltak napok, mikor száznál több rákot fogtak, elképesztő.

Van egy trükk, hogy kell őket fogni, szalonnával, de a májat jobban szeretik.

Mikor visszaérkeztünk a rákokkal a faluba, kedves Zita már főzte is (persze az édesanyja, mire mentünk hozzájuk, már sütötte a kürtőskalácsot a szomszédasszonnyal.... ó be jó volt)

Vízforralás, kicsi fűszer, és zsupsz!

Azért előtte a gyerekek még megversenyeztették őket a konyhaasztalon :)

A végeredmény nagyon vörös és nagyon finom rákcsemege volt, szétmarcangoltuk azt a pár darabot. A vadászat volt mégis a legizgalmasabb.

Na ki veszi észre a lenti fotón, milyen sportot űzünk? :)

Ilonka néni, mit csináljak a rummal?

(forrás: http://gasztroszex.blog.hu/2011/04/06/horvath_ilona_kiszurtal_a_generaciommal)

Nahát, a felsorolt kiadványok közül nekem a második van, az anyukámnak meg az első. Az utóbbi kettő nem ismerős, állítólag sokkal felvilágosultabbak már, mint ami nekem van.

Több ponton elszakadt már a cérna Ilonka miatt.

Kezdjük azzal, hogy egy kezdő egyedül próbálkozó (nyilván a nagycsaládban az anya vagy anyós megtanította, de ott nem is volt szükség a könyvre) háziasszonynak semmit nem mondanak a "rétestészta állagú", "nem túl lágy" és hasonló kifejezések.

Aztán ott van a "nem túl meleg sütőben"... Ezzel sem tudtam mit kezdeni 1997-ben, amikor a könyvet kaptam.

A kedvencem mégis a szalagos fánk esete volt.

A recept majdnem szó szerint így kezdődik: A szalagos fánk készítése nagy gyakorlatot kíván....

tovább nem is olvastam, hát életemben nem sütöttem, nincs gyakorlatom, úristen, ez csak rosszul sülhet el.

Annyira megijedtem, hogy évekig felé sem néztem, míg egyszer úgy éreztem, hogy gyakorlatom még mindig nincs ugyan, de most már ideje lenne megszerezni, tehát gyakorolok! Hurrá!

Soha életemben nem szitáltam a lisztet, egyenletes hőmérsékletet sem sikerült a konyhában varázsolnom, a fánk mégis szalagos, légies és finom lett.

A végén maradt ugyan egy pohárka rum, amiről nem derült ki, mikor kellett volna a tésztába kevernem, úgyhogy megittam a nagy örömre.

Aztán találkoztam még kifelejtett hozzátartozókkal, de már meg se lepődtem.

Mégis, Horvát Ilonától sokat tanultam, palacsintát, pogácsát, mindenfélét csinálni, meg a kötet végén lévő tartósítási módszerek is sokat segítettek kezdő koromban.

Mindezektől függetlenül nagyon fel tudom magam idegesíteni rajta, szerencsére már nagyon ritkán veszem elő.

Csodák a mélyben

Most készül a pincénk. Terveim vannak vele!

Először is, a sajtok:

végre felszerelkeztem sajtkészítéshez szükséges igazi eszközökkel. Eddigi házibarkács megoldásaimhoz képest (pl. borhőmérő, forró pákával kilyuggatott tálak) vásároltam maghőmérőt, sajtkészítő tálakat.

Vettem sajtbevonó viaszt! Roppant kíváncsi vagyok.

Nagyon szeretnék viaszolt sajtokat a pincében érlelni, parenyicát készíteni, ez utóbbihoz már csak egy házi füstölőre lesz szükségem :-)

Sajtot már készítek egy ideje, mindenféle ízben, nagyon jó házi tej forrásom van, annyit hoznak házhoz, amennyit kérek, természetesen a bolti ár feléért.

Másodszor a gomba:

Egy időben termesztettünk az ágy alatt gombát. :-)

Nagyon hideg volt a hálószobánk (15.5°C volt a maximum, amit el tudtunk érni benne), és lehet kapni gombatermesztő dobozt. Nagyon szép termésünk volt, egy doboz kétszer-háromszor is termett, aztán az egészet a komposztálóra öntöttük, ahonnan még mindig lehetett egy-két szemet szüretelni.

Most mindezt megvalósíthatom a pincében, igaziban. Nagyon várom.

Harmadszor a savanyú káposzta:

Nagyon szeretem. Töltött káposztát életemben egyszer csináltam, hogy lássam, megbírom-e, de egyébként még nem izgat a dolog. Három nagymamánk van, mindhárom másképp csinálja, és mindegyik nagyon finom. Az egyik édes fejet használ, a másik savanyút, a harmadik csombordot tesz bele... Van, amelyik sütőben, van amelyik fazékban... csodálatos, hogy így el vagyunk kényeztetve.

Én a savanyú káposztát más ételek készítésére használom, vagy csak magában majszolgatom.

A leve nagyon fontos, mert szeretnék csorbákat főzni még többet, és azokhoz kell, meg korhelylevest is, meg mindenféle savanyú dolgot.

A pince elég nagy, úgyhogy jut hely a boroknak is (természetesen!), a padnak is, a ping-pong asztalnak is. Alig várom, hogy belakjuk.

Szabadságra megyek

Új élet következik!

Még több mozgás (futás és nordic walking), elfogadás, őszinteség, kitörés, munka, tanulás.

Ezek a tervek.

Tegnap elkezdtem egy napfényes völgybefutással az erdőben, kiáltottam, rohantam, surrogtak a levelek.

Nordic walking közben nagyon jól lehet gondolkodni. Nem akkor, amikor a pihenő szakaszban a lányokkal megbeszéljük az aktuális ügyeket, hanem hegyre fel, amikor 1 km-en keresztül küzdünk a levegőért, na akkor nagyon jól lehet, és olyankor az ember úgy érzi, mindenre képes. Képes helyrehozni az életét. Nem mintha most olyan rossz lenne, de azért van mit csiszolni rajta, hogy végre jól érezzem magam, és ne szorongjak feleslegesen.

És amikor ezt nagyon jól végiggondoltam, akkor felérek a csúcsra, és aztán a megkönnyebbüléstől, hogy igen: meg tudom csinálni, és igen: végiggondoltam, összeszedtem, és elhatároztam, rohanok le a völgybe, ezerrel, vidáman és kiabálva.

Az út nem hosszú, csak vigyázni kell a lehullott falevelek alatt megbújó kövekre.

Boróka piskótája

Ez egy olyan recept, amit nyolc éves gyerek simán elkészít, mondom simán, én csak a sütőt szoktam bekapcsolni, de most már csak messziről ordibálok, hogy milyen állásba kell hány fokra.

Számos csodálatos gyermekeim (természetesen a férjem és a kutya is beszámít) egyike Boróka, aki nagyon szeret sütni.

Egyszer találta egy füzetkében ezt a receptet, amiben az a nagyon jó, hogy nem kell hozzá a tojásfehérjét külön felverni, a tészta mégis könnyű és magas lesz. Nekem soha nem sikerült ilyen jól, annyira büszke vagyok a kislányomra... :)

Íme:

240 g finomliszt

2 csapott teáskanál sütőpor

egy üveg meggybefőtt (célszerű a magozott)

6 közepes tojás

200 g porcukor (kicsit elveszünk a szóráshoz)

1 tasak vaníliás cukor

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, légkeverésnél 160-ra. Vegyünk egy tepsit (20x30-as a miénk), kenjük ki, vagy béleljük ki sütőpapírral, kinek hogy tetszik.

Az egész mutatvány annyi, hogy a tojást a cukrokkal habverővel alaposan felverjük, jó habos legyen, aztán a sütőporral elkevert lisztet hozzászitáljuk, közben alacsony fokozaton keverjük a tésztát.

Amikor ez kész, a tepsibe öntjük, és szépen megszórjuk a lecsöpögtetett meggyel. Ha jól emlékszem, van egy olyan trükk, hogy a meggyeket lisztbe forgatjuk, és akkor nem süllyednek el, de valaki szóljon, hogy ez tényleg működik-e, mert a gyerek soha nem alkalmazta.

Aztán be a sütőbe, fél óra kb., ne nyitogassuk, inkább világítsunk be egy elemlámpával, ha nem világít magától a sütőnk.

A meggy levét természetesen egy kis citromlével, vízzel, rózsavízzel megbolondíthatjuk, és a süti mellé tálaljuk.

Ha kész, porcukrot szórunk rá.

Keresgélős játék

Egy ideje úgy csinálom, hogy addig nem vásárolok semmit (kivéve, ha vendégek jönnek), amíg ki nem fogy minden kombinálható alapanyag a hűtőből.

Annyit rettegtem én már, hogy jaj most már biztos megromlik valami, mert folyton becsúszik ez-az a hűtő legmélyébe, amit elfelejtek, és akkor jön a férjem, aki razziázik, majd egy csomót hallgatom, hogy megint ki kell dobni a kaját. Úgy utálom kidobni, de szerintem mindenhol előfordul ilyesmi...

Úgy döntöttem hát, hogy ez kihívásnak sem utolsó.

Liszt, élesztő mindig van itthon, ezek annyira alap dolgok, legyen

miből kenyeret sütni, kenyér nélkül nem élet az élet.

A többi esetleges.

Pl. tegnap este így született egy négysajtos lila hagymás pizza, mindenféle sajtból volt kb. 3-5 dkg, azokat rápakoltam a pizzatésztára (márvány, camembert, edámi, parmezán... kb. ezek), rá a csíkokra vágott hagymát, és kész is.

Nagyon jó kis játék a semmiből főzni, mindenkinek ajánlom, aki szeret kísérletezni :-)

Persze senkinek sem kívánom, hogy ne legyen miből, de azért ez így meglehetősen pénztárcakímélő is, sokkal kevesebbet költök kajára azóta.

Nem vagyok híve a nagyonflancos alapanyagoknak, minimál konyhán nőttem fel (rántott csirke, rakott krumpli - sok krumpli, kevés minden, pörkölt, halászlé,

ünnepekkor pacal....).

A férjem erdélyi, náluk szoktam főzni abból, ami ott van, és ez nagyon tetszik nekem, apósom kifejezetten szereti, ha én főzök, anyósom is kér, hogy én , ő addig legalább játszik az unokákkal vagy pihen. Új ízeket csalogatok elő az ottani megszokottakhoz képest, és ennek mindenki örül.

Na jó, a múltkor bekerült a salátába egy Valenciai szűz olívaolaj is, amit egy nagyon kedves barátnőm hozott ajándékba Spanyolországból, megbolondítottam vele mindenki nagy megelégedésére.

Hú erről jut eszembe, hogy amikor stoppal voltunk 15 éve Korzikán, semmi pénzünk nem volt, csak csorgattuk a nyálunkat a sajtok, mézek és sonk

ák után, na akkor megfogadtuk, hogy egyszer oda visszamegyünk számtalan gyermekünkkel, és mindent végigkóstolunk.

Ez még mindig terv, és minden évben eldöntjük, hogy na jövőre megyünk. Egyszer megyünk úgyis. Korzika szívem csücske, mint ahogy Cordoba "szívem messze otthona".

A fotón az A la Carte társasjáték hozzávalói láthatók.

Aranyérmes

Csokoládés-kókuszos rizspuffancs, vagy mi a nyavalya

Gyorsan valamit sütni kell, megyünk táncolni, oda szokás vinni. Havonta egyszer van, és mindenki hoz valamit. A férjem mondta, hogy minek vettem ezt a puffasztott rizst, csináljak már vele valamit, egyáltalán mire jó ez... Aztán volt még kókuszreszelék, meg egy kis csoki, na lássuk, mit találok.

Volt egy recept egy könyvben. Egy színes-szagos, szalagos könyvben.

De hát nem volt hozzá ez meg az, viszont volt hozzá más.

Így lett a fele eredeti, a másik fele saját fejlesztés.

Világos réteg:

50 g vaj

50 g puffasztott rizs

100 g kókuszreszelék

4 ek cukor

3 dl tejszín

2 kk keményítő

Sötét réteg:

50 g vaj

50 g puffasztott rizs

125 g étcsoki

3 ek cukor

Sötét réteghez a vajjal és a cukorral megolvasztottam a csokit (lehet gőzfürdőben), és a másik adag rizspufira öntöttem, elkevertem.

Kibéleltem sütőpapírral egy 20x20 formát, abba belelapogattam, hagytam dermedni.

Világos réteghez a vajat a cukorral megolvasztottam kis lábaskában, bele a tejszínt, mikor felfőtt, bele a pici vízzel simára kevert keményítőt.

Az egészet a rizspufi és a kókuszreszelék keverékére öntöttem, jól kikevertem.

A cuccot a csokis dermedt rétegre simítottam.

Pár óra hűtés után nagy kínkeservvel szeleteltem, ugyanis a csokis réteg sokkal keményebb, mint a kókuszos.

A fotón azért van fordítva a két réteg, mert előbb a kókuszost tettem, és csak utólag jöttem rá, hogy ez egy elhibázott lépés volt.

A táncolóknak ízlett, és tényleg finom, de valamiért mégse barátkoztunk össze.

Vadmalac film közben

Előző posztom folytatása következik. Ódákat zengek az öntöttvas fazék csodálatos képességeiről.
Megláttam egy vasedényben két éve, és rögtön éreztem, hogy ez a leértékelés csakis amiatt van, hogy végre nekem is lehessen egy ilyen főzőeszközöm.
Ezt az ételt már háromszor csináltam benne.

Először, amikor a The Game című filmet néztük. Tiszta szerencse, hogy már láttuk régebben, mert kizárólag a kajára tudtunk gondolni, Michael Douglas szenvedései eltörpültek az étel utáni vágyunk mellett.
Másodszor egy csomó embernek főztem, voltak gyerekek is, csípőset tehát nem tehettem bele.
Harmadszor tegnap este, ünnepeltük a házassági évfordulónk másnapját, Halálos fegyver 2. volt a soron épp. Mel Gibson is több figyelmet érdemelt volna, de így járt.

Ezek után levonhatom a következtetést, hogy ez a csodás étel csakis csípősen jó!!!
De akkor nagyon!

A recept:

Hozzávalók:

4 nagy fej hagyma

1 fej fokhagyma 

5 ek kacsazsír

5 ek fehérbor

1 kk köménymag

2 kg vadmalac comb

5 ágacska kakukkfű

só, bors

Harissa és babérlevél

A hagymát karikákra vágjuk, és pár percig dinszteljük az olajon, amíg el kezd pirulni. Rászórjuk a vékony szeletekre vágott fokhagymát és a köményt is, majd sózzuk, és betoljuk a sütőbe 80 fokra két órára. Aztán megy  bele chili, babérlevél is.

Közben a combot körben besózzuk, borssal bedörzsöljük, és egy serpenyőben minden oldalát körbepirítjuk nagy lángon, vagyis kérget sütünk rá. A hagymára tesszük, beleszórjuk a kakukkfűágat is, és további 4 órát sütjük úgy, hogy közben az edényen van a fedője. Nagyon finom szaftos marad a hús, isteni puha lesz a hagyma. 

Eredeti recept  Fűszeres Eszter blogján: http://fuszereslelek.blog.hu/2011/01/19/csak_lassan_8

Strong Mohammed

Egyik kedvenc csípősítőnk a harissa.

Erős Pista után Strong Mohammednek hívjuk, ugyanis ez egy észak-afrikai arab fűszerkeverék, nagyrészt chili, serrano paprika, koriander, fokhagyma, római kömény... régiónként változik, ki mivel tuningolja még.

Házilag is készíthető, természetesen. Én akkor találkoztam vele először, amikor az akkor még lovagom, ma már férjem (is) Líbiából megérkezett egy doboz ilyennel.

Hozott többet, egy jóbarátjának is többek között, aki vidáman kanalazgatta _magában_ , én meg egy cseppjétől rosszul voltam és lángot fújtam.

Vadmalaccal álmodni

Mai vacsora délután 2-től este 7-ig készül ebben:

Részletes leírás holnap.

Addig is az előzmények: http://fuszereslelek.blog.hu/2011/01/19/csak_lassan_8

Rókagombás rizottó

Az úgy volt, hogy kaptam 20 dkg csíki rókagombát. És előtte pár nappal vettem rizottórizst.

Jött vendégünk is, aki vega, mentünk is a hegyre egy jó nagyot, tudtam, hogy jól fog esni, és még energiám is lesz megcsinálni.

Főztem egy alaplevest (csirkefarhát mindig van a fagyasztóban). Megbontottunk egy finom zsidvei fehérbort.

Fél kg rizottó rizs

2 ek vaj + egy löttyintés olívaolaj

1 liter alaplé

3 dl fehérbor

só, bors

2 nagy fej lilahagyma

szerecsendió

30 dkg rókagomba (esetemben 20 dkg rókagomba + egy marék szárított vargánya melegvízzel felpuhítva)

2 ek vaj

só, bors

4 g foghagyma apróra vágva

kakukkfű

Nem nagy pukkanás az egész.

Az apróra vágott hagymát a vajon párolni, bele a rizst,

jól átforgani, majd el kell kezdeni felönteni a borral, apránként, amíg fel nem szívja, aztán a levessel, apránként, folyamatosan kevergetve, amíg el nem fogy. Ha nem elég a lé, még lehet rásegíteni, a végén egy szottyos-krémes főtt rizst kell kapni. Közben fűszerezem.

Ha nagyon unatkozunk kevergetés közben, akkor elkészíthetjü

k a gombát:

Vajon párolni, bele a fokhagymát, só, bors, kakukkfű.

A legvégén össze kell forgatni a kettőt, és kész is.

Aztán már csak ki kellett vinni a tűz mellé a kisasztalra, a maradék bor jól illett hozzá.

Rapsonné

Áprily Lajos: Álom a vár alatt

A székely rege: Rapsonné asszony, hogy sziklavárából táltos lovaival a tordai templomba kényelmesebben ellátogathasson, egy hegy aranyért meg egy völgy ezüstért utat építtetett az ördöggel. Mikor fizetésre került a sor, a tündérasszony kijátszotta az ördögöt, ez meg dühében a bűvös utat szétrombolta.

(Öt óra! Fel, fel kis turista!

Öltözz sietve, jössz velünk.

Legyen botod, kisfejsze, bicska,

Rapsonnénál ebédelünk.)

S mentünk. Köddel köszönt a várrom,

bronz homlokán ezüst szalag,

régi vasárnap, régi nyáron

kolomp csengett, patak szaladt...

És egyszer elnyomott az álom

Rapsonnénál a vár alatt:

Harangszó csendült, messze, mélyen,

sötét hullámú, vontatott,

a szellő kék selyem-kötélen

egy mély harangot kongatott.

Kastéllyá tornyosult a várrom,

kápráztatott sok ablaka,

s arany-kapun, gyémánt-batáron

kiszállott Rapsonné maga!

Elébe vágtam fúlva, futva

s elálmélkodva szertelen.

"Álmélkodó halász-fiúcska,

templomba nem jönnél velem?

Nem hallod-e a mély harangot?

templomba vár a városom,

paripát kapsz, apródi rangot,

tied a legszebb táltosom..."

S táltos lovon, gyémánt-batáron,

sátán-úton, erdők felett,

repültünk, mint a könnyű álom

s a széthajtotta fellegek;

faluk és villogó keresztjük

suhogva szálltak vissza lenn...

(No nézd, milyen sokat kerestük,

s itt elaludt a szemtelen.)

Régi vasárnap, régi nyáron

patak s idő hová szaladt?

Hová repült a légi álom

Rapsonnénál a vár alatt?

Hová repült a várba hangzó,

templomba hívó gingalang?

Most hogyha csendül halk harangszó,

jól ismerem: csak sírharang.

Fekete holló száll fölöttem,

nem káprázó, tüzes kerék.

Rapsonné vára, visszajöttem,

Rapsonné asszony, élsz-e még?

Ott túl a rengeteg homályon

egy szép országot ismerek,

partján habverte sziklaszálon

botot cifráz egy kisgyerek.

Haj, elvesztettem s nem találom,

szekér az útján nem zörög,

nincs arra jel, nincs arra lábnyom,

eltüntették az ördögök.

Kutatom kéz-árnyalta szemmel

s a szemem köddel lesz tele -

fölötte átcsapott a tenger,

tajtékos évek tengere.

Útromboló fekete ördög,

lásd, engem is megátkozott -

Rapsonné asszonyom, könyörgök:

még egyszer add a táltosod!

Van irodám!

Nagy lány vagyok már, kérek saját szobát!
Alig vártam, hogy kész legyen a felső szint, aztán a férjem beköltözött a kicsi leendő fürdőszobába. Még csak fehér falak vannak, meg a víz-, csatornacsonk, egyébként úgy néz ki, mint egy kis szoba.
Aztán, alig vártam, hogy kész legyen a garázs, mert ott neki műhelye lesz, ahová végre lehurcolkodott a kicsi szobácskából.
Akkor jött el az én időm. Mondtam, nem kell még a fürdőszoba, én kérem, kell nekem irodának!
És eljött a nagy nap, bevágtunk egy darab padlószőnyeget, ettől nagyon irodás lett, aztán egyedül behurcoltam az összes hozzávalót: íróasztal (kisebb sérüléssel megúszta), polcok, szekrénykék, majd jöttek az eszközök: nyomtató, számítógép, kislámpa. Végül az iratok.
Most már nagyon boldog vagyok, hogy egy csomót könyvelhetek. :-)

Szabógallér leves

Croissant

Limara jóvoltából egy csomó ismerősöm próbálta ki a következő receptet:

http://limarapeksege.blogspot.com/2009/03/express-croissant-reggelire.html

Összeállítani elég egyszerű, nagyon ötletes a kidolgozás, és a férjem szerint mindent visz, de mindenre ezt mondja, amit épp sütök.

Pár dolgot változtattam, alant közlöm.

70 dkg liszt

1 pohár joghurt vagy kefír (140 g)

2 dl tej

1 kk só

4-5 ek. cukor

2 tojás

5 dkg élesztő

25 dkg hideg vaj

Kenéshez cukros tej vagy tejszín.

A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd kelesztettem 1-1,5 óráig. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek).

Feltekertem őket, majd sütőpapírral bélelt tepsire ültettem. Most mentek egy éjszakára a kamrába, majd reggel a cukros tejjel lekentem, és hideg sütőben kezdtem sütni, 180 fokra állítva, kb. 35-40 percig.

Ha nem éjszakáztatom, akkor hagyom őket duplájára kelni, tojással lekenve mennek a 180 fokra előmelegített sütőbe, kb. 25 percre.

Kosdic walking, avagy hol terem a sikerélmény

Csodálatos dolog történt a múlt héten. Egy éve kezdtem el a nordic walkingot, egy fantasztikus hajcsár az edzőm, Kristály Zita, természetesen székely (a javából).

Kicsit messze van az a Veresegyház, meg hát ha az ember dombok és erdők mellett lakik, mért menjen messzire. A technikát elsajátítottam, kellőképpen beleszerettem az erdőbe, a gyaloglásba, (májusban letoltam a Kinizsi 40-et, mintegy megkoronázva az első tanévet), és elkezdtem kérdezgetni kosdi ismerőseimet, nincs-e kedvük velem jönni az erdőbe, egyedül nem jó, de csapattal szívesen elindulnék.

Erre jelentkeztek öten ! Hú mondom, ez tök jó, na de hányan fognak ebből eljönni????

Hát kiderült, hogy mindenki !

A folytatást nagyon várom, a kezdő lelkesedés még bennük van, remélem, nem fogy el. Kértem kölcsön botokat, fizetünk érte bérleti díjat.

A konyhában már kezdem magam otthonosan érezni, tele vagyok sikerélménnyel, csodálatos dolog az emberek arcán látni az élvezetet, amikor esznek. Erről mindig a Csokoládé film jut eszembe, amikor a nagymama születésnapjára összegyűl a tá

rsaság, és csokoládés csirkét esznek, a kamera lassítva mutatja az arcokat, ahogy szájukba veszik a falatot... mmmmmm

Most, amikor a lányok jöttek utánam, felküzdötték magukat az emelkedőn, újra elöntött ez a csodás érzés.

Aszalt paradicsom - sárga kiadás

Édesanyám gyönyörű sárga paradicsomokat adott két napja, két kilót. Kellett vele valamit csinálni, nagyon szeretem a sárgát, zamatos, édes, és egyébként is, mért legyen mindig piros.

Csináltam hát belőle aszalt paradicsomot, így még egy darabig élvezhetem ízét is, színét is.

A következőképp jártam el:

A gyümölcsöket feleztem, zöldjét kivágtam, kiskanállal kimagoztam (a lédús magos része megy holnap a paradicsomlevesbe).

Egy tepsit kibéleltem alufóliával, olívaolajjal meglocsoltam,

majd rátettem a paradicsomszeleteket vágott felükkel felfelé.

Sót, borsot szórtam rá, meg még egy pici olajat, aztán betoltam a sütőbe.

Sütési idő kb. 4 óra 120 °C-on.

Aki csontszáraz aszalékot akar, annak kisebb hőfokon 10 óra, de ez finomabb, így csemegézhető is, viszont nem áll el olyan sokáig.

Az eredmény gyönyörű lett.

A darabkákat egy befőttes üvegbe tettem fokhagymagerezde

k és kakukkfűszálak társaságában, majd az egészet felöntöttem olajjal, és a mostmár viszonylag hűvös kamrámban jól látható helyre tettem.

Kenhető kacsamáj

A májakkal van szerencsém behatóbban ismerkedni.

Van ugye a vaddisznóé, ami frissen maga a csoda. Találtam hozzá egy nagyon jó receptet is a Budaitól, de az egy másik poszt témája.

Aztán van még a szarvasmáj, csirkemáj, ezek annyira nem menők, de jól elkészítve nyilván finomak.

Na és akkor mai témánk a kacsa- és libamáj.

Kacsamáj sűrűbben van, mert az anyámnál "terem", libamáj ritkában, ha valami flancos helyre megyünk, pl. lakásétterembe zsidó vacsorára, na akkor eszünk.

Mindkét máj titka, hogy semmit nem szabad velük csinálni.

Saját zsírjukban kapnak egy-egy percet oldalanként (na jó, másfelet, de annál többet nem!), és utána lehet sózni, borsozni, nem kell túlzásba vinni.

A kacsamájat mostanában úgy csinálom, hogy saját meleg zsírjába teszem bele ahogy kivettem a serpenyőből, és ott kihűl. Elképesztően puha és kenhető marad. Krumplis házi kenyérrel, na azzal kell enni, a zöldség ízlés dolga.

Szénégetők spagettije

Ez egy annyira jellegtelen és nem látványos kaja, mint a legtöbb topmodell, akit valószínűleg észre se veszek az utcán.

De sokkal finomabb, mint a topmodellek.

Ez a csodás finomság a spagetti alla carbonara.

35 dkg spagetti kifőzve

10 dkg bacon vagy húsos szalonna vagy sonka

3 gerezd fokhagyma

sajt (ízlés szerint), ementáli, parmezán, vagy ami van otthon

2 vagy 3 tojás - felverve

só

bors

szerecsendió

olívaolaj

A főtt tésztát beleforgatjuk az olajon megpirított apróra vágott fokhagyma és bacon keverékébe.

Aztán az egészre rádobunk egy adag reszelt sajtot és a felvert tojásokat.

Összerottyintjuk, hogy jól belepje a tojás a tésztaszálakat. Fűszerezzük, és kész.

Tálaláskor jöhet rá még sajt.

Na ezt lehet főzni az erdőben, akár bográcsban.

Szilvalekváros papucs

Múltkor a barátnőmmel találkoztam egy veresegyházi cukrászdában.

Amit ettünk, az a képen látható. Szilvalekváros papucs volt a neve, a tésztája pedig tepertős volt.

Annyira jó kombináció volt a kettő, hogy vettem egy csomót belőle itthonra is.

Nagyon szeretem, amikor a sósak és az édesek találkoznak, pl. kamaszkoromban az akkor még egyetlen McDonaldsban (a Régiposta utcában) folyton sültkrumplit kértünk eperturmixszal.

A krumplit természetesen a turmixba mártogatva ettük a barátnőimmel :-)

A receptet később megtaláltam az alábbi webhelyen:

http://limarapeksege.blogspot.com/2009/02/szilvalekvaros-papucs-tepertos.html

Gyümölcsös izé, nagyon finom

6 ek barnacukor

2 ek balzsamecet

1 kg gyümölcs

párolni

11 dkg vaj

22,5 sütőporos liszt

összedolgozni

tésztába bele:

csipet só

7 dkg bcukor

1,5 dl aludt tej

összedolgozni, átgyúrni.

gyümölcsöt tálba önteni

tésztából pingpong labda méretű gombóckákat gyúrni, a gyümölcs tetejére tenni.

tetejét cukorral megszórni.

190 C-os sütőbe 25-30 percig sütni.

Vaníliasodót szoktam hozzá csinálni, szerintem fagyival is jó lehet.

Update: kiderült a neve: Ez a FRUIT SLUMP

Házisajt for president

Házi feladat - bárcsak több ilyen lenne

Hajna angol könyvében van egy recept: George's apple crumble.

Az egész nagyon egyszerű, és a leány teljesen egyedül és nagyon nagy lelkesedéssel sütötte meg.

Kell bele liszt, cukor, vaj, hozzá cukros vízben főtt alma és más nem is.

Lehet csinálni más gyümölccsel is, általában fagyival és tejszínhabbal tálalják, nálunk Boró és Bátor gyümölcssalátát csinált hozzá, én pedig tejszínhabot.

Az arányok úgy alakulnak, hogy

300 g liszt

100 g cukor (50 a vízbe, 50 a tésztába)

200 g vaj.

Össze kell morzsolni a tésztát, a megfőtt almaszeleteket egy jénai fedelébe elhelyezni, rá a morzsalékot és a sütőben 180 °C -on kb. fél órát sütni (kicsit több ideig nem árt szerintem, hogy jól megsüljön a cucc).

Pogácsák

Nagy a nyomás, nem akarok én gasztroblogger lenni, hagyjatok békén.

Kizárólag azért írok receptet ide, mert annyira könyörögtök.

Pogácsa a téma:

az egyik Horváth Ilona, hát mit mondjak, vicces, hogy mennyire megváltoztak a szakácskönyvek azóta. Kedvencem a szalagos fánk receptje, ami úgy kezdődik, hogy "A fánk a legkényesebb kelt tészta. Összeállítása, kelesztése és sütése nagy gyakorlatot kíván"...

Ezért a mondatáért évekig nem álltam neki. De egyszer csak elkezdtem, hogy legyen gyakorlatom.

Juhtúrós pogácsa

50 dkg liszt

3 dkg élesztő

25 dkg margarin (vaj)

25 dkg juhtúró

2 tojássárga (szerintem egy egész tojás is jó)

2 dl tejföl (vagy ami van otthon: joghurt, kefir, akármi)

1 dkg só

fél dl tej

tojás a kenéshez

Lisztet, margarint, juhtúrót elmorzsolni egy nagy tálban.

Közepébe fészket, bele a tejben elkevert élesztőt, pici cukrot. Mikor bugyog, jöhet a többi dolog, tejföl, tojás, só.

Jól ki kell dolgozni. Ezt a műveletet nem szoktam a dagasztógépre bízni, mert vagy háromszoros adaggal indítok kapásból (aki ezzel próbálkozik, az használjon kevesebb élesztőt), vagy stresszoldásra kell a gyúrás.

Ami még fontos, hogy a szlovák túró sósabb a románnál, úgyhogy aki utóbbival találkozik (mint pl. én), az használjon egy kicsit több sót. Még szoktam fagyasztott juhsajtból is csinálni, néha nagyon sok van belőle, ebbe aztán még egy kicsit több kell.

Na, aztán egy órát pihentetni.

Ha jól megkelt, kiszaggatni, Ilonka szerint nem túl meleg sütőben szép pirosra sütni, ez mondjuk 180-200 C, ha sokat sütök, kettesével teszem a tepsit, 20 perc után cserélem az alsót a felsővel, és kap még 5-10 percet. Azt úgyis látja az ember.

Na jó munkát, másik pogácsa is jön egy kicsit később.