Azt hiszem, nem szeretem a sertéshúst

Az egész gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ma a tegnapi maradék székelykáposztát ettem. Nagyon szeretek mindent, amiben savanyú káposzta van. De a húst gondosan kipiszkáltam a tányér szélére, alig ettem valamit belőle. Nagyon finom volt, ráadásul mangalica volt a lelkem, de valahogy mégse.

Eszembe jutott egyik kedvenc filmem, a Promenád a gyönyörbe, amiben Kellogg örökbefogadott gyereke, George nem hajlandó kukoricapelyhet enni, és veri az asztalt vacsoránál: "Húst és krumplit! Húst és krumplit!" ... na az én kisfiam is ilyen, húsfüggő, de ezt nem bánom. Én meg itt piszkálom a cocikát... a cocikát, amit édesanya nevelgetett. (Minden húst ő nevelget, amit eszünk, kivéve persze a vadakat, amiket a vadászom hoz az erdőből. Nemigen veszek húst, nagyon ritka kivételek vannak. Marhát például senki nem lő nekem)

A recept Horváth Ilona szakácskönyvéből van székelygulyás néven. Édesanyám sokat főzött ebből a könyvből, aztán én is megkaptam, a bátyám is megkapta. Rájöttem, hogy az összes recept olyan spórolós, nehogy túl csípős, túl ízes, túl finom (muhaha) legyen, kevés a fokhagyma, a bors, a zöldfűszer, minden csak úgy módjával. Anyám is így főz, egész gyerekkoromban arra vágytam, hogy felnőjek, és a rakott krumpli tele legyen tojással és kolbásszal, meg ne olaj helyettesítse a tejfölt, hanem tejföllel is jól meg legyen pakolva, attól lucsogjon... Felnőttem, és nagyon finom rakott krumplikat főzök, mindig más ízűt, mindig másféle kolbásszal, sajttal, egyéb zöldségekkel... Nagyon sok időbe telt, amíg a híg borsófőzeléktől eljutottam a sűrűig (megáll benne a kanál), ezt szereti a családom, persze először a férjem reklamált, a gyerekek meg már ebbe születtek bele. Életem első krumplifőzelékét konkrétan ki kellett dobni.

Szép lassan elkezdtem fűszereket használni, egyre többet és egyre változatosabban. Ma már anyósoméknál is sokszor én főzök, főleg nyáron, mert ha húsvétkor vagy karácsonykor megyünk, akkor általában már kész van a töltött bárány és a töltött káposzta, azokat ott nagyon szeretem, azt hiszem, a csombord miatt, de az egész olyan más, és pont ez a jó benne.

Aztán eldöntöttem, hogy lesz egy orvosi táskám, amiben mindenféle kések és fűszerek lesznek, ha megyek valahová főzni (pl. anyósomékhoz), akkor úgy tudjak, ahogy én szeretnék. De rájöttem, hogy elég, ha késeket viszek meg szerszámokat, az ott rendelkezésre álló anyagokból kreálni valamit sokkal izgalmasabb, amikor gondolkodni kell, hogy mit mivel lehet helyettesíteni, zöldség terem a háznál, fűszerek van annyi amennyi, részben mások, ezt nagyon szeretem.

Igazából mindenhol jó főzni, ugye? :-)

Hova tűnt Damon Hill?

Ez a poszt nem jöhetett volna létre, ha még mindig a rákos fejléc lenne a blog tetején. Köszönet érte a reklamáló olvasóknak. (kb. 2 :)))

Az úgy volt, hogy a rákocskák vígan úszkáltak a patakban, Csíkban persze, erre jöttünk mi Zitával és a gyerekekkel, és kifogtuk őket. Aznap nem volt nagy mozgás, sajnos hűvös volt. Voltak napok, mikor száznál több rákot fogtak, elképesztő.

Van egy trükk, hogy kell őket fogni, szalonnával, de a májat jobban szeretik.

Mikor visszaérkeztünk a rákokkal a faluba, kedves Zita már főzte is (persze az édesanyja, mire mentünk hozzájuk, már sütötte a kürtőskalácsot a szomszédasszonnyal.... ó be jó volt)

Vízforralás, kicsi fűszer, és zsupsz!

Azért előtte a gyerekek még megversenyeztették őket a konyhaasztalon :)

A végeredmény nagyon vörös és nagyon finom rákcsemege volt, szétmarcangoltuk azt a pár darabot. A vadászat volt mégis a legizgalmasabb.

Na ki veszi észre a lenti fotón, milyen sportot űzünk? :)

Ilonka néni, mit csináljak a rummal?

(forrás: http://gasztroszex.blog.hu/2011/04/06/horvath_ilona_kiszurtal_a_generaciommal)

Nahát, a felsorolt kiadványok közül nekem a második van, az anyukámnak meg az első. Az utóbbi kettő nem ismerős, állítólag sokkal felvilágosultabbak már, mint ami nekem van.

Több ponton elszakadt már a cérna Ilonka miatt.

Kezdjük azzal, hogy egy kezdő egyedül próbálkozó (nyilván a nagycsaládban az anya vagy anyós megtanította, de ott nem is volt szükség a könyvre) háziasszonynak semmit nem mondanak a "rétestészta állagú", "nem túl lágy" és hasonló kifejezések.

Aztán ott van a "nem túl meleg sütőben"... Ezzel sem tudtam mit kezdeni 1997-ben, amikor a könyvet kaptam.

A kedvencem mégis a szalagos fánk esete volt.

A recept majdnem szó szerint így kezdődik: A szalagos fánk készítése nagy gyakorlatot kíván....

tovább nem is olvastam, hát életemben nem sütöttem, nincs gyakorlatom, úristen, ez csak rosszul sülhet el.

Annyira megijedtem, hogy évekig felé sem néztem, míg egyszer úgy éreztem, hogy gyakorlatom még mindig nincs ugyan, de most már ideje lenne megszerezni, tehát gyakorolok! Hurrá!

Soha életemben nem szitáltam a lisztet, egyenletes hőmérsékletet sem sikerült a konyhában varázsolnom, a fánk mégis szalagos, légies és finom lett.

A végén maradt ugyan egy pohárka rum, amiről nem derült ki, mikor kellett volna a tésztába kevernem, úgyhogy megittam a nagy örömre.

Aztán találkoztam még kifelejtett hozzátartozókkal, de már meg se lepődtem.

Mégis, Horvát Ilonától sokat tanultam, palacsintát, pogácsát, mindenfélét csinálni, meg a kötet végén lévő tartósítási módszerek is sokat segítettek kezdő koromban.

Mindezektől függetlenül nagyon fel tudom magam idegesíteni rajta, szerencsére már nagyon ritkán veszem elő.

Csodák a mélyben

Most készül a pincénk. Terveim vannak vele!

Először is, a sajtok:

végre felszerelkeztem sajtkészítéshez szükséges igazi eszközökkel. Eddigi házibarkács megoldásaimhoz képest (pl. borhőmérő, forró pákával kilyuggatott tálak) vásároltam maghőmérőt, sajtkészítő tálakat.

Vettem sajtbevonó viaszt! Roppant kíváncsi vagyok.

Nagyon szeretnék viaszolt sajtokat a pincében érlelni, parenyicát készíteni, ez utóbbihoz már csak egy házi füstölőre lesz szükségem :-)

Sajtot már készítek egy ideje, mindenféle ízben, nagyon jó házi tej forrásom van, annyit hoznak házhoz, amennyit kérek, természetesen a bolti ár feléért.

Másodszor a gomba:

Egy időben termesztettünk az ágy alatt gombát. :-)

Nagyon hideg volt a hálószobánk (15.5°C volt a maximum, amit el tudtunk érni benne), és lehet kapni gombatermesztő dobozt. Nagyon szép termésünk volt, egy doboz kétszer-háromszor is termett, aztán az egészet a komposztálóra öntöttük, ahonnan még mindig lehetett egy-két szemet szüretelni.

Most mindezt megvalósíthatom a pincében, igaziban. Nagyon várom.

Harmadszor a savanyú káposzta:

Nagyon szeretem. Töltött káposztát életemben egyszer csináltam, hogy lássam, megbírom-e, de egyébként még nem izgat a dolog. Három nagymamánk van, mindhárom másképp csinálja, és mindegyik nagyon finom. Az egyik édes fejet használ, a másik savanyút, a harmadik csombordot tesz bele... Van, amelyik sütőben, van amelyik fazékban... csodálatos, hogy így el vagyunk kényeztetve.

Én a savanyú káposztát más ételek készítésére használom, vagy csak magában majszolgatom.

A leve nagyon fontos, mert szeretnék csorbákat főzni még többet, és azokhoz kell, meg korhelylevest is, meg mindenféle savanyú dolgot.

A pince elég nagy, úgyhogy jut hely a boroknak is (természetesen!), a padnak is, a ping-pong asztalnak is. Alig várom, hogy belakjuk.

Szabadságra megyek

Új élet következik!

Még több mozgás (futás és nordic walking), elfogadás, őszinteség, kitörés, munka, tanulás.

Ezek a tervek.

Tegnap elkezdtem egy napfényes völgybefutással az erdőben, kiáltottam, rohantam, surrogtak a levelek.

Nordic walking közben nagyon jól lehet gondolkodni. Nem akkor, amikor a pihenő szakaszban a lányokkal megbeszéljük az aktuális ügyeket, hanem hegyre fel, amikor 1 km-en keresztül küzdünk a levegőért, na akkor nagyon jól lehet, és olyankor az ember úgy érzi, mindenre képes. Képes helyrehozni az életét. Nem mintha most olyan rossz lenne, de azért van mit csiszolni rajta, hogy végre jól érezzem magam, és ne szorongjak feleslegesen.

És amikor ezt nagyon jól végiggondoltam, akkor felérek a csúcsra, és aztán a megkönnyebbüléstől, hogy igen: meg tudom csinálni, és igen: végiggondoltam, összeszedtem, és elhatároztam, rohanok le a völgybe, ezerrel, vidáman és kiabálva.

Az út nem hosszú, csak vigyázni kell a lehullott falevelek alatt megbújó kövekre.