Kinizsit már tavaly is mentünk, akkor 40 km-t. Idén 27-et, az összesen 67. A százig már csak harminchárom van, talán jövőre meglesz.
Pár hónapja jól kigondoltam, hogy itt vannak ezek a csupaszív, csupaerő lányok, majd jól benevezem őket a Kinizsi 27 km-es távjára egyik nap, aztán másnap lefutjuk váltóban a 7,5 km-t, két csapat plusz egy teljestávú, hú de szuper lesz.
Ha a két esemény fordított sorrendben zajlott volna, semmi gond nem lett volna. Viszont úgy alakult, ahogy, így hát a vasárnapi futóversenyre ketten mentünk, Eszter, aki nem volt szombaton, és én, hogy megmentsem a haza becsületét :-)
Képes beszámoló következik.
Kinizsi-25
A messzi távolban az emelkedő mind tele van emberekkel
A távolabbi két domb még vár ránk
Kilátások:
Ez már a cél
Kriszta és Györgyi is beértek
Csapat 1.
Csapat 2.
Coca-Cola Testébresztő Női Futógála:
Before
Itt még lelkesek vagyunk
Elindultam
Miközben én futottam, a gyerekek vattacukroztak
Beértem, elfáradtam, ügyes voltam
Eszter is fut, mindjárt beér. Ahhoz képest elég vidám :-)
Van, amiket nem szeretek mostanában, ilyen például a sertéshúst, viszont van, amit addig eszek, amíg van belőle. Ilyen a fagyi, a rizottó és a tésztaételek. Utóbbi akkor a legjobb, ha van hozzá valamilyen gombás, zöldséges holmi. Itt van például ez:
Tetszőleges főtt tészta
Barna csiperke (vagy vargánya)
zöld spárga
spenótlevelek
olívaolaj
fokhagyma
só, bors
tetszőleges fűszerek
mozzarella
Ott ültem az első emelet középerkélyen, hát mondom mingyá felállok, és beéneklek ennek a mazna népnek, tessék már legalább dúdolni, nem látjátok az idomárnőt, hogy kalimpál?
És aztán elkezdtem hallani a dudorászást, de a szöveget csak én tudtam a környéken, a férjem pukkadozott mellettem, megkérdeztem tőle, hogy mi van, bénán énekelek?
Neeem - mondja -, csak nagyon vicces, hogy Bea (Palya Bea) halat dob a rozmároknak, azok meg farokcsóválva azt csinálják, amit ő akar.
És tényleg, a nép azt csinálja, amit ő akar. Nem tudják elénekelni, hogy "Adiiiiijóóóóó, adijó keríííídááááá", de láláznak, mint az állat.
Férjek integetnek neki a színpadról alig észrevehetően, amikor a feleségük elfordul .. itt vagyok, Bea, vegyél észre!
Egyszer rég, még tizenévvel ezelőtt ültünk a Kaláka Fesztiválon valahol hátul a fűben, és figyeltük a közönséget. Bea, Matyi játszották a Marinelát, betegre röhögtem magam, ugyanis a következő történt: Bea énekelte románul, hogy Marinela, Marinela...ááá, áááá ... (emlegettem már a múltkor a micshez ezt a remek dalt), és mikor az ááá áááá következett, a csipején rántott egyet jobbra, meg balra. Erre hatvan férfi hördült fel a nézőtéren, persze úgy, hogy a partnernőjük lehetőleg ne tudja meg, csorgott a nyáluk, pedig a csípőrángás is alig volt észrevehető.
A feleségek meg? Mind arról álmodoznak, hogy majd egyszer ők is ledobják a gátlásokat: "egyszer olyan leszek, mint Ő, majd eljön az én időm, csak azok a kurva frusztrációk, azok ne lennének.
De hát könnyű neki egymagában, nekem meg ott a gyerek, háztartás, főzés, ez a hülye is itt mögöttem integet, asziszi nem látom, én is tudnék olyan lenni, ha _akarnék_, biztos nem akkora nagy szám..."
Vajon mi hiányzik a többségből? Vajon tényleg ez a gátlástalan életöröm lenne a normális?
Azt hiszem, igen. Tűnhet erkölcstelennek, illetlennek, frivolnak, de lássuk be: képmutatás azt hinni, hogy ez nincs meg mindenkiben valahol nagyon mélyen. Nem feltétlenül kell mindannyiunknak mindent előásni, igen, azért Bea tényleg sok lehet, de ő természetesen ilyen, nem megjátssza. De egy ilyen koncert után elgondolkodunk rajta, hogy milyen őserőket mozgósíthatunk, akár csak egy picit, amitől pár órára előbújunk önmagunkból. Az már nem ér, ha úgy csinálunk, mintha ilyenek lennénk, csak akkor számít, ha hiteles is.
Yasmin Levy előadásában hallottam először ezt a gyönyörű dallamot, most őt linkelem be.
Várlátogatásom alkalmával ordát is vettem, nem apróztam el, majdnem két kilót, persze nem ettük meg egyszuszra, egy kg-nyit lefagyasztottam, lesz, jó lesz-e vagy rossz, nem tudom.
Az ordáról tudni kell, hogy a ricotta rokona, a sajtkészítés mellékterméke, a sajt savóját savanyítják és hevítik, abból csapódik még ki szilárd anyag, így lesz az orda meg a zsendice. Nagyon romlékony, bár nálam kibírta három napig hűtve, még mindig csodás íze volt.
Azelőtt persze ezt se szerettem, ahogy a puliszkát se, de mikor Éva néni egyszer csinált, az annyira finom volt, hogy nem ellenkezhettem tovább.
Az orda hagyományosan kapros-ordás palacsintában teljesedik ki Erdélyben, kicsit az volt az érzésem, hogy olyan, mint a vinete (padlizsán), ami csak hagymás-majonézes krém formájában ölthet testet.
DE számos cáfolatot találtam az elméletemre, Erika is írt erről az Égigérő paszulyban hosszan, nekem ő ilyen szempontból eléggé mérvadó, szóval tessék rá hallgatni!
Találtam egy szimpatikus receptet a neten, eredetileg itt látható.
Egy gond van vele, hogy szerintem borzasztóan édes, kicsi átvariáltam az arányokat, és csodásan könnyű sütemény kerekedett belőle.
Mondom:
Hozzávalók a tésztához:
2 tojás
6 evőkanál cukor
10 evőkanál olaj
14 evőkanál tej
18 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó
fél tasak sütőpor
a töltelékhez:
50 dkg orda
10 dkg cukor
2 tasak vaníliás cukor
4 tojássárga
4 evőkanál gríz (ezt kifelejtettem, de elbírta :))
a tojáshabhoz:
4 tojásfehérje
12 dkg porcukor
fél citrom leve
A tojást a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az olajat, a sütőport, majd felváltva a tejet és a lisztet illetve a kakaót. Ezt a masszát kizsírozott kilisztezett tepsibe öntjük.
Az ordát villával összetörjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a tojássárgával habosra kavarjuk. Az ordás krémet kanalanként beleszaggatjuk a barna kavart masszába, majd előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük 180 fokon.
Amíg a tészta sül, felverjük a tojásfehérjét a citromlével és a porcukorral, majd a nem teljesen kisült tésztára kenjük. A süteményt visszatesszük a sütőbe, alacsonyabb fokozatra állítjuk a sütőt és kiszárítjuk a tojáshabot.
18 és fél év után visszatértem "szülőhelyemre", Rapsonné várához.
Amikor a férjemet megismertem, 19 éve (húúú), még nem sejtettem, hogy honvágyam lesz arra a vidékre.
Első szilveszteren elvitt oda, fel a Bucsinba, el Rapsonnéhoz, és ott, akkor éreztem valamit, ami azóta sem múlt el - tudtam rögtön, hogy ide tartozom. Amikor lett internet-elérhetőségem (1995), azonnal ezt a nevet választottam, és azóta is van, aki így szólít.
Állok a vár alatt - képes beszámoló
Apósom
Szállás
A vár alatti szikla
Nem könnyű megközelíteni a sziklát
Bot nélkül már nem is megy :)
Helyem a világban
EZ A VÁR !
Itt laktak a tündérek
Berki szellőrózsák közt olvassa Boró Rapsonné legendáját
Rapsonné erdeje
Lefelé gatyaféken
Az Áprily forrás mellett
Áprily Lajos forrás leánnyal és pungákkal
Vettem egy kis ordát meg sajtot Szovátán
Az orda egy részéből Habos-ordast sütöttem, recept később
