Ott ültem az első emelet középerkélyen, hát mondom mingyá felállok, és beéneklek ennek a mazna népnek, tessék már legalább dúdolni, nem látjátok az idomárnőt, hogy kalimpál?
És aztán elkezdtem hallani a dudorászást, de a szöveget csak én tudtam a környéken, a férjem pukkadozott mellettem, megkérdeztem tőle, hogy mi van, bénán énekelek?
Neeem - mondja -, csak nagyon vicces, hogy Bea (Palya Bea) halat dob a rozmároknak, azok meg farokcsóválva azt csinálják, amit ő akar.
És tényleg, a nép azt csinálja, amit ő akar. Nem tudják elénekelni, hogy "Adiiiiijóóóóó, adijó keríííídááááá", de láláznak, mint az állat.
Férjek integetnek neki a színpadról alig észrevehetően, amikor a feleségük elfordul .. itt vagyok, Bea, vegyél észre!
Egyszer rég, még tizenévvel ezelőtt ültünk a Kaláka Fesztiválon valahol hátul a fűben, és figyeltük a közönséget. Bea, Matyi játszották a Marinelát, betegre röhögtem magam, ugyanis a következő történt: Bea énekelte románul, hogy Marinela, Marinela...ááá, áááá ... (emlegettem már a múltkor a micshez ezt a remek dalt), és mikor az ááá áááá következett, a csipején rántott egyet jobbra, meg balra. Erre hatvan férfi hördült fel a nézőtéren, persze úgy, hogy a partnernőjük lehetőleg ne tudja meg, csorgott a nyáluk, pedig a csípőrángás is alig volt észrevehető.
A feleségek meg? Mind arról álmodoznak, hogy majd egyszer ők is ledobják a gátlásokat: "egyszer olyan leszek, mint Ő, majd eljön az én időm, csak azok a kurva frusztrációk, azok ne lennének.
De hát könnyű neki egymagában, nekem meg ott a gyerek, háztartás, főzés, ez a hülye is itt mögöttem integet, asziszi nem látom, én is tudnék olyan lenni, ha _akarnék_, biztos nem akkora nagy szám..."
Vajon mi hiányzik a többségből? Vajon tényleg ez a gátlástalan életöröm lenne a normális?
Azt hiszem, igen. Tűnhet erkölcstelennek, illetlennek, frivolnak, de lássuk be: képmutatás azt hinni, hogy ez nincs meg mindenkiben valahol nagyon mélyen. Nem feltétlenül kell mindannyiunknak mindent előásni, igen, azért Bea tényleg sok lehet, de ő természetesen ilyen, nem megjátssza. De egy ilyen koncert után elgondolkodunk rajta, hogy milyen őserőket mozgósíthatunk, akár csak egy picit, amitől pár órára előbújunk önmagunkból. Az már nem ér, ha úgy csinálunk, mintha ilyenek lennénk, csak akkor számít, ha hiteles is.
Yasmin Levy előadásában hallottam először ezt a gyönyörű dallamot, most őt linkelem be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése