Ma csodajó dolgot csináltunk.
A veresi erdőben történt. Mindenki nyávogott, hogy jaj, ne menjünk időmérni, nem akarok muflont nézni, jajdebeteg vagyok...
Végül az lett, amit kigondoltunk, a karácsonyfa felé vettük az irányt.
A Pozsonyi-lányok feldíszítettek egy csinos kis fenyőt az erdőben, még odaérkezésünk előtt, vittek a fa alá forralt bort, teát, sütit. Aztán eljöttek az edzés kezdőpontjához, mintha mi sem történt volna.
Elindultunk, nyavalyogtunk, mentünk, valami furcsa oknál fogva be akartuk várni egymást, a gyorsak meg-megálltak, a lassabbak felzárkóztak.
Egyszercsak hűűűűű, nézd már egy vaddisznókonda. Csodásak voltak, nagyok, kicsik vagy húszan. Mentünk tovább, s egyszercsak néééééé : egy karácsonyfa!
S van alatta valami! Mi lehet? Előkerült egy mobiltelefonról Csendes éj, hipergiccs, pont idevaló, mind könnyeztünk asszem. Lett ajándék is, Zitának gyűjtögettünk egy kicsit, hogy megköszönjük az elmúlt éveket, gyönyörű volt, ittunk, ettünk, s persze aztán mindent megértett, mért nem akarunk időmérni, meg muflont nézni, mire a sok rinyálás.
Zokogtunk, na, kellett egy kicsit.
(Fotók az ünnepelttől)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése