Az elkényeztetett férfi

Palya Bea megénekelte , milyen, ha a nő válogatós.

Na de mi van akkor, ha az ideális férfi megvan, de válogatós???

Tegnap munka közben, fektetés után, kb. este 10 lehetett, elkezdtem főzni.

Paszulylevesszerűt főztem, szuggerálom magamnak, hogy a fagyasztót le kell olvasztani, minden felhasználhatót meg kell főzni még karácsony előtt.

Jó, találtam egy darab csülköt (natúr), fejtett babot, petrezselyemgyökeret, zellerszárat, meg néhány dolgot még, amik passzolnak egy leveshez.

Feltettem főni a csülköt, mikor megfőtt, sóztam, borsoztam, és benyomtam egy kicsit a sütőbe, hogy ne csak úgy legyen.

A levével már mindenfélét csináltam (haboztam, fűszereztem, stb), aztán beleraktam sok zöldséget, meg a végén krumplit, csipetkét, berántottam, kész.

Az uram leült, és hosszasan elvitatkoztunk arról, hogy EZ NEM paszulyleves, bár van benne paszuly.

De a paszulyleves olyan, hogy aprószemű szárazbab (amit áztatni kell, és _kizárólag_ aprószemű és fehér lehet), és nincs benne krumpli , csak murok és füstölt csülök kell bele.

Erdélyben úgy eszik, hogy mellé van vágva veres hagyma (ez a lila egyébként, a vöröset meg fehérnek hívják, na ezzel is jól elvoltunk szerelmünk hajnalán, mert szerintem a külsejét látja az ember elsőre, szerinte meg a belseje fehér, és az számít), meg kell még kenyér, ecet, tejföl, só.

Mondom neki, kedvesem, ha szeretnél paszulylevest, akkor azt édesanyád majd megfőzi, én most nem akarok ezen gondolkodni sem, annyira elkényeztetlek a jobbnál-jobb kajákkal, hogy nem értem, mért kell nekem még paszulylevest is főzni tudni, ráadásul PONT OLYAT, amilyet otthon kapsz. Na erre kiderült, hogy Miskolcon tudnak, olyat, majd megkérem a Fűszeres Esztert, főzzön már olyat, mert ő mégiscsak közelebb áll Miskolchoz mint én. Mondom, persze, jóhogy, még a babot is paszulynak hívják, nem úgy mint itt.

Mellesleg töltött káposztát se főzök soha, mert három nagymamánk van, és háromféleképp mindegyik csodálatosan finom, most mit törjem magam (na jó, a szőlőlevelest egyszer majd megcsinálom, igen, azt majd egyszer).

Aztán jött a következő baki, mert a kenyeret az Aldiban vettem (tudom, hogy micsoda vétek, egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy süssek), hát tényleg szar volt, de Boró örült, mert éppen hány meg hasmenése van, valami puhára és ehetőre azért vágyott.

Mért nem szólok, ha kenyér kell, vesz a Lipótiban? Igaza van , persze, hogy igaza van, de hát nem szóltam, istenem.

Szó szót követett, és sokat gondolkodtam az eseten.

A következőre jöttem rá:

Mivel nagyon jól főzök (nem fogok itt szerénykedni, meg ugyan már, ó , nem is. De is, és kész), ezért HA átlagosan főzök, mert úgy jön össze, akkor a családom sokkos állapotba kerül.

Ha mindig így főznék, nem lenne baj, néha megdicsérnének, hogy jaajjj, ez most milyen jól sikerült, de így, hogy mindig jól sikerül, sőt, legtöbbször csukott szemmel nyammognak a falatokon, mert annyira élvezik az ízeket, hát így nagyon nehéz menzaízűre sikerült főztömet elfogadtatni velük, mint egyet a sok közül.