A róna mása visszanéz...

"Smaragdzöld mezőn szétterül

aranyszíne a napnak,

pipacsok vörös bársonya

áldoz a pillanatnak.

Szél lebben, fennen gólya száll

tenger hullámú égen.

Nyárfák sudárja út tövén

táncol a kósza szélben.

Lebeg a lég, remegve lép,

hullámát szerte szórja.

Tükrén mereng a nagy világ,

- valóság másolója.

A róna mása visszanéz,

tótágast áll a réten:

Az van itt lent, ami pihent

imént még fent az égen."

(Aranyosi Ervin: Délibáb)

Tavaly nem sikerült eljutnom Hortobágyra, az E-ON Délibáb Sportfesztiválra. 

Idén igen, de minek... 

Sokat  nem tudok róla írni: meleg, meleg, meleg, napsütés, izzadás, vízhólyag, még mindig meleg.

Nem hegyi embernek való ez a pusztaság, de azért mégis kellett, hogy tudjam: jövőre nem jövök, hacsak el nem múlnak a rossz élmények, persze, szüléskor is mindig azt mondja az ember, hogy ilyen fájdalmat úgy sem bír ki még egyszer, bár én nagyon szeretek szülni, úgy értem, eddig még mindig úgy jöttem ki a szülőszobáról, hogy ezt akkor ismételném akárhányszor, olyan jó volt.

Most nem éreztem valami jól magam: feltörte a lábam a cipőbe/zokniba szóródó homok és az, hogy az emelkedők és lejtők hiánya miatt 3,5 órán keresztül ugyanaz a szint, ugyanolyan lépések, néha belefutottam, máskor meg direkt csámpásan léptem, hogy valami változzon.... Nem változott semmi, anyáztam, bosszankodtam, vártam a végét. Az első 6-7 km után elfogott a szédülés, na akkor csak a halált vártam, és azon kezdtem gondolkodni, miközben nagyon gyorsan gyalogoltam, hogy a hátizsákom csatja egy síp is, és ha megfújom, azt biztos meghallják, és meglátják, hogy fekszem a földön; vajon elérem-e a telefonomat, hogy felhívjam a férjemet, és őt kéne-e hívni vagy a mentőket.... A második ellenőrzőpont után elmúlt a rosszullét, aztán már csak fásultan mentem, kiveszett belőlem minden érzés. Néha telefonált a kisfiam valami nagyon fontos kérdéssel, hogy pl. nézhetnek-e filmet, csinálhat-e rántottát, mikor jövünk már haza... ezekre mind türelmesen válaszoltam, addig is történik valami.

A velünk induló lányoknak nagyon bejött a puszta, ők csupa szépet és jót meséltek, igaz, ők egy kivétellel végig együtt maradtak, fotózgattak, megpihentek, kirándultak. De ha egyszer teljesítménytúra volt, akkor igyekeztem ahhoz tartani magam. Teljesítettem, és most már mindenki hagyjon ezzel békén...