A wannabe futó

Én egy WANNABE FUTÓ vagyok.

Vágyom rá, hogy futó legyek, De nem vagyok. Futok, és mégse.

Nem küzdök érte, hogy gyorsabb legyek, nem követek semmilyen edzéstervet, nincs bennem tudatosság, versenyszellem, vágy a jobb és jobb teljesítmény elérésére. Nem szeretnék 1:45-ös félmaratont, nem akarok maratont, nem akarok senkit leelőzni.

Egy dologra vágyom csupán, hogy amikor abbahagyom, akkor elégedetten vigyorogjak, mint a vadalma, és örüljek annak, hogy jól esett és azért futottam, mert hihetetlenül élveztem.

Persze minden héten eldöntöm, hogy a jövő héten tényleg betartom, amit elterveztem, tényleg fogok heti háromszor futni menni, simán megbírom, persze, és minden év végén eldöntöm, hogy a következő szezonra milyen versenyeket fogok szuperül teljesíteni.

Eddig nagyjából tartottam magam az elvárható minimumhoz, de ez az év minden várakozásomat alulmúlta. LOWPOINT, LOWPOINT, LOWPOINT... ezt harsogtam hetente, havonta.

Kezdődött minden azzal, hogy tavaly karácsony óta folyton vesemedence-gyulladásom volt, aztán kiderült, hogy nem is a vesémmel van gond, hanem epekövem van. De addig már megvolt egy-két verseny, volt köztük egy Mogyi Triatlon Baján, életemben nem szenvedtem annyit, mint ott (a futópálya mondjuk egy borzalom volt - mivel nem tudok rendesen kerékpározni), semmi nem ment, minden szar, mindenki kapja be, utálom, hagyjatok, pfúúújjjj.

Erre mégis bevállaltam két kört a K&H félmaratonváltón. Normális vagy, Szilvia? Járni se bírsz! A második 7 km-t remek 56 perces idővel sikerült lefutnom legyalogolnom. 

Faddra  (triatlon) már úgy mentem, hogy oké, na még itt végigbénázom a pályát szombaton, aztán vasárnap befekszem a kórházba, hétfőn megműtenek, és minden jóra fordul.

Egy hónappal később életem legjobb hangulatú triatlon versenyén vettem részt Kenesén, futni még mindig nem sikerült, de végig mosolyogtam (a víz alatt is), és az úszás állati jól ment (nem röhög a sok fiatal... magamhoz képest volt állati jó, oké?), a bringa melós volt és félelmetes (a fordítónál ordítottam a frissítő fiúnak, hogy VIGYÁÁÁZZZZ, JÖVÖÖÖKKK! - nem vette komolyan, majdnem elcsaptam), és aztán futottam egy olyat, amilyet, viszont rengeteg ember jött még utánam, simán menő voltam :)) Imádtam!

És minden jóra fordult, tudok megint 6.30-cassal 5 km-t futni, ami jó érzés, és nem is megerőltető, meg kéne erőltetnem magam, mert megint a fejembe vettem dolgokat, és ha nyugdíjas tempóban tötymörgök, akkor szintidő után fogok beérni. De majd meglátjuk, a kéne meg a kedvem van hozzá két külön dolog, és az utóbbi sokkal erősebb szkanderben.

Nagyon sok tervem van, írom szorgalmasan egy cetlire, akarok Naszály trailt, januárban félmaratont , július végén 5i50-et, szeptemberben Füreden olimpiai távot (ezeket még nem mondtam a férjemnek :)), és ha nem csinálom rendesen a heti három futást, akkor nem fog menni. 

Úgyhogy most csinálom, jó? Segítsetek, hogy csináljam! Gondoljatok rám sokat! Cserébe nagyon sokat fogok mosolyogni és puszikat dobálni.

Köszönöm, drágák vagytok :)