Rapsonné erdejében: Nagymamám találkozása David Bowieval - beszámoló az Andalúz Gourmet és Borfesztiválról

Április 20-án tartották a Danubius Hotel Gellért Budapestben az Andalúz Gourmet és Borfesztivált.

A címben említett, egyik kedvenc falvédőmre asszociáltam az eseményről. Bizonyára sokan ismerik, két világ, amelyik nem találkozik egymással. Nevezetesen a Gellért Hotel és az andalúzok, ahogyan Zalai Imréné sem találkozik David Bowie-val, legfeljebb csak a vágyakban.

A szervezők nagyon igyekeztek, ez egészen nyilvánvaló volt, 4990 Ft-ért árultak jegyet (plusz 10% szervízdíj, nem is értem, mert nem kapásból ötezernégybe került, annyiért is elkelt volna minden jegy), amely magában foglalta a tapasbár kínálatát korlátlan ételfogyasztással, illetve bor- és olívaolaj-kóstolással. De majd rátérek, hogy mért nem találkoztak össze.

Vendégek:

A nők imádnak alkalmazkodni, jó néhányan viseltek magukon valami "spanyolos" holmit, jellemzően olyanok, akik nem sok helyen kapcsolódnak egyébként a spanyol hagyományokhoz (ezt onnan tudom, hogy láttam őket becsípve idétlenkedni a flamenco bemutató közepén), hajukban piros rózsacsattal, boleróban, és nagy virágos (piros!) ruhákban jelentek meg.

Én is felvettem a kopogós cipőmet, de csak azért, mert a lányom kinőtt sportcipője és e között tudtam választani :-)

Lássuk a gourmet-szekciót:

A hotel első emeletén zajlott a rendezvény, a Gobelin teremben az előadások (Andalúziáról, olívaolajról, sonkáról, sherryről, és volt flemenco is, Gerendás Pétert már nem vártuk meg, mindjárt elmondom, mért) zajlottak. Két nagy terem tele kiállítóval és a hotel tapas-bárjával, az egyik terem végében sangría-jégkehely, ülőhely egy szál se, illetve a mosdók környékén az a nagyon kevés. Figyelembe véve a többszázas tömeget, az a kb. 15 fotel nem bizonyult elegendőnek. Persze, aki ülni akart, vehetett 9900-ért vacsorajegyet, de a népnek csak a bárasztalkák jutottak.

A kiállítók fantasztikusak voltak, egy csomóféle sonkát kóstoltunk, a legfinomabb egy téglaszerű volt, amit némi sajttal kaptunk, olajjal leöntve, rucolával megszórva, aztán ott volt a topon a jamon serrano is, mmmm.

Kicsit nehéz nekem ezekről a kajákról beszélni, nem értek hozzá, csak úgy csipegettem, mint Virág elvtárs, mindenből egy kicsit, a borok és a sherryk is elbűvöltek. A férjemmel már egy ideje megállapítottuk, hogy a vörös borokat jobban szeretjük, mert abból sem csak a kékfrankos meg a karcostestes között lehet válogatni, egészen könnyed, gyümölcsös borok is vannak közöttük. Így hát főleg vörös bort ittunk, új felfedezés a petit verdot, nem fogok minden nap ilyet inni, kicsit drága mulatság lenne :-)

Szeretem nézni az embereket, hogy viselkednek nyilvános helyeken, nyilván én is mókás vagyok, ahogy lapátolom a csicseriborsót, a férjem egy bányakitermeléshez hasonlította a tevékenységemet, de egy nyomi villával nem lehet darabonként szurkálni sem a mazsolát sem a csicseriborsót (a spenótos-citromos csicseriborsó saláta isteni volt), így muszáj lapátolni. Szerinte nem...

Ott tartottam, hogy: az emberek egy része úgy gondolja, ha svédasztal van, akkor addig kell enni, amíg ki nem pukkad, de lehetőleg mindent ki kell próbálni, ha tetszik, ha nem. Több turnusban is ebédelnek egy este alatt; érezniük kell, hogy a pénzükért dugig zabálhatják magukat, ha akarják. Ott vannak még a borszakértők, egy részén látszott, hogy _tényleg_ ért hozzá, de voltak férfiak (különösen az ő kedvenc foglalatosságuk, hogy szakértőnek adják ki magukat), akikről nem tudtam eldönteni, hogy azért fogják a boros poharat a talpánál, mert menők, vagy azért, mert az nagyon menő.

A programnak csak egy részét láttuk, illetve nagyjából semmit, ugyanis be akartunk ülni Tóth Guszti olívás előadására, de a rengeteg emberre még ott sem tudtak elég széket összehordani, ha jól számoltam összesen kb. 50 ember tudott leülni az előadásokra, a többieknek állniuk kellett. Megint.

Mivel, aki már egyszer bevette magát egy székre, többé nem távozott, így a későn jövőknek esélyük sem volt leülni, állni meg azért annyira nem izgalmas órákon keresztül (jó élményeim vannak berlini múzeumokkal ülőalkalmatosság-hiánnyal kapcsolatban, egyszer elmesélem).

A flamenco előadásra szerettem volna benézni, de az még nagyobb kudarcba fulladt, ugyanis Lippai Andi kedvéért még az állóhelyek is megteltek, be sem fértem a terembe, hát ez se jött össze.

Kizárt, hogy ötvennél több széket nem tudnak egy hotelben előbányászni, és azt sem értettem, mért egy vakarék, levegőtlen kis lukban kellett ezeket a rendezvényeket tartani, a végén arra jutottam, hogy a pénzemért ennyit kapok, ha nem tetszik, akkor vegyek kilencezres jegyet, vagy maradjak otthon.

Ezek fényében nem meglepő, hogy Gerendás Pétert nem vártuk meg, mondjuk nem tudom, hogy ő hogy kapcsolódik Andalúziához, de valahogy biztosan, gitározik, énekel és sok gyereke van.

Jó lesz ez egy pár év múlva, érzem, nagyon nagy az érdeklődés, csodálatos a spanyol gasztronómia is, egyébként is szeretek mindent, ami spanyol, tánc, nyelv, zene, metro, ország.