Az elmúlt több, mint két hét azzal telt, hogy a gyerekeimet ápoltam. Hol egyiket, hol másikat, hol mindhármat. Teljesen kikészülök ettől a feladattól, és nem azért, mert képtelen vagyok megtenni, amit kérnek, hanem mert huzamosabb ideig nem a magam ura lenni, na, azt már nem akarom. Tudom, hogy ez önzőnek tűnik, de... A 8 év gyes alatt bőven elég volt a 24 órás szolgálat. Persze, annyira sajnáltam őket, és hordoztam a hánytálat, mértem a lázukat, gyógyszer, reggeli-ebéd-vacsora, kiszolgálás, "éééééédeeeeesanyaaaaaa" éjjel-nappal. Elfáradtam, és szombat estére bekattantam. Csúnyán viselkedtem, ordítottam, toporzékoltam, aztán jól kibőgtem magam, és vártam a hétfőt. :-) |
| A szobor Kő Boldizsár alkotása - Nagycenk |
Amíg ők zenélnek, én hospitálni megyek a konditerembe, 4 km futás, aztán a gépek, súlyzók használata. Nagyon élvezem a dolgot, a CPR (Cardiopulmonary resuscitation) egészen elvarázsolt. A kardiogépeket be lehet állítani, hogy bizonyos szám fölé ne menjen a pulzusunk, így sokkal jobban igazodik a tréning az edzettségi szintünkhöz vagy egyéb más körülményekhez (rögtön kifejtem). Ha valakinek van pulzusmérő órája meg szíja, akkor meg tudja csinálni a szabadban is, mert az óra jelez, ha elérte a maximum pulzusszámot, de a futópad például az engedetleneknek nagyon hasznos, hiszen a szalag lelassul, effektív nem tudunk gyorsabban futni, mint ahogy ő engedi. Így is nagyon engedetlen szoktam lenni, a 30 perc utolsó harmadára általában felnyomom a maximális pulzusomat annyira, hogy a HIGH HEART RATE-en kívül már semmit nem hajlandó a gép kiírni, de olyan jó, hogy végre gyorsan futhatok :-)
Természetesen, mint edző (mert annak készülök, ugyebár) ezt nem ajánlhatom másnak, hogy fussa ki magát, hátha lefordul a futópadról....
A CPR a sima számításos módszernél azért sokkal jobb, mert ha van például szívbeteg vendégem, annak a pulzusa gyógyszer hatására nem feltétlenül fog bizonyos szám fölé menni. Így a gép, ha simán csak edzésidőre állítom a kora és a súlya alapján, úgy érzékelheti, hogy nagyon edzett, hisz a pulzusa nem emelkedik, még jobban fogja terhelni, a végén már hatos emelkedőn futtatja 10 km/h-val, és a szíve még mindig nem kalapál, bizony halálos mutatvány lenne. Miután jól kiszórakozom magam az edzőteremben, két délután már tornát is tartottam. Hétfőn és szerdán gerinctréning volt a program, este az oviban. Nagyon jól esett nekem, a lányokat, remélem, nem sikerült elijeszteni. És a csütörtök este végre a táncé. Zoli, az iskolai biosztanár, egyébként drámapedagógus és helyi lelkesítő erő, másfél órás kardio-táncórát tart csütörtökönként. Vannak mindenféle páros gyakorlatok, mozgáskoordinációs fejlesztés, és aztán mezőségi alapok. Ezt nagyon élvezem, hiszen a gerinctréning is valamennyire táncos, de azért a népzene mégis más, és az sem zavar, hogy mindig elölről kell kezdenem a lép-lép-tititát, szól a zene, jó a társaság, fáradunk, táncolunk... :-)
Még a szombat előttem van, ha a talaj engedi, és havazni fog eső helyett, akkor reggel nordic walking edzés lesz.
Esténként főzés, némi takarítás, gyerekek házimunkába beszervezése (Hajna gyönyörűen tereget, ő ettől rém szomorú, de én annál boldogabb, Boró szuperül seper és lelkesen bögrés sütit süt, Bátor pedig asztalt pakol különleges tehetséggel), babusgatás, leckeírás. Mellette még könyveltem is majdnem minden nap, amit utálok, de így, hogy kielégítettem a mozgásigényemet, már az is sokkal jobban tetszett, és hatékonyabb is voltam benne. Azt hiszem, ezt el tudnám képzelni hosszútávon is. Futás, torna, munka, jövés-menés, gyerekbabusgatás. Jól hangzik, hátha sikerül.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a gyerekek milyen jó partnerek a dologban. Amikor itthon vagyok egész nap, akkor elvárják, hogy vigyázzba álljak és kitegyem az ebédet, elpakoljak, rendezgessem az életüket. De fura módon, ha nem állok rendelkezésre, elintézik maguk a dolgaikat. Nagyon jól csinálják, úgyhogy semmiképp nem szeretném őket lelombozni azzal, hogy visszatérek a vigyázzállásba, így most megpróbálunk mind önállósodni. Mind az öten. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése