Felvételi

Már megint itt van a szerelem... már megint izzad a tenyerem.... már megint csak őrája gondolok... már megint akarok egy jó nagyot... felvételizni!

Affene egye meg, itt van ez a szomorú pár ember a pár millióból, akinek felnőtt kora közepén van ideje azzal foglalkozni, hogy továbbtanuljon.

Persze, megpróbáltam én 18 éves koromban is, akkor még egyrészt: azt se tudtam, mi akarok lenni, másrészt: nem tudtam komolyan venni azt a fogalmamsincsmit.

Persze, tudtam én, hogy néprajzos akarok lenni, de be kell vallanom töredelmesen, hogy a tárgyi kultúra iránt nem éreztem akkora vonzalmat, hogy a vázák mintázatának különbségeiről értekezzek az egyetemen, persze a folklór nagyon-nagyon, és azóta is, de azért annyira semmise.

Ez a bajom, ezért nem vagyok sztárgasztroblogger se meg táncosnő se, meg énekesnő se, meg semmise vagyok, csak egy anyuka, aki néha még a leckét se képes rendesen ellenőrizni...

Most már kezd körvanalazódni előttem az életem hátralévő része (következő posztom: a Járt utat a járatlanért mindig... na az pont ennek a cáfolata lesz), úgy szeretnék már valami iskolába járni. De olyanba, ami igazán érdekel.

Akkoriban hamarosan keresővé kellett válnom ahhoz, hogy az otthoni helyzeten segítsek, ahhoz meg igazán lusta voltam, hogy munka mellett tanuljak, egyszerre bőven elég egy dolog, akkor azt gondoltam.

Most, így három gyerek után már egy csomó mindennel foglalkozom, és úgy érzem, lenne időm egy érdekesbe belevágni. Minden évben eljátszom, végignézem, jelentkezem, aztán mikor már éppen be kéne fizetni, akkor mindig hagyom a fenébe, hogy jaj hát minek, ha valami érdekel, akkor majd elolvasom a könyveket hozzá meg az internetet és kész is van, már tudom is.

Amihez meg nincs affinitásom, azt meg ugye kár erőltetni.

Most is itt tartok, na, most már kéne valahová járni. És hogy milyen hülye vagyok, a tanítónői szakot kellett volna kijárni, és utána már minden másoddiploma...

Á, mégsem.

De, mégis.

Á, a francba.

Igen, a Testnevelési Egyetemre akarok járni.

Itt tartok :)