Izgalmak

Amikor gyerek voltam, minden történés nagy izgalommal töltött el. Ha utaztunk a nagymamámhoz, nyaralni mentünk, jött a barátnőm játszani, kezdődött az iskola, végződött az iskola, minden-minden rém izgalmas volt. A múltkor mondta a párom, hogy milyen jó a gyerekeknek: ők még átélik ezt a borzongást, ő már nem annyira, bár nagyobb utak előtt azért látom rajta, hogy ő is izgalomban van. Sokat utazott régebben, Lowbudget király, semmiből minél messzebbre. Most is utazhatna, de most már velem jobban szeret, mint egyedül. :-)

Aztán belegondoltam, hogy én még mindig átélem. Nem múlt el. Érzem a gyomromban azt a furcsa bizsergést, amit csak akkor szoktam, ha valamilyen kellemes dolog előtt állok. Tudni kell rólam, hogy sok mindent túlreagálok (sajnos a nagylányom ezt halmozottan örökölte), és ráparázok tárgyalásokra, beszélgetésre, találkozókra, vizsgákra, néha ájulás-közeli állapotba tudom magam kínozni, de az más, azt nem várom, hanem szeretnék túl lenni rajta, az olyan rossz gyomorgörcs, fejfájás, szédülés... jaj borzasztó.

A jó gombóc  a gyomromban, na az egész más érzés. Azt szeretem. Folyton pisilni kell a nagy izgalomtól, ilyenkor gyorsan elfoglalom magam valami fizikai munkával, az segít. Mosogatok, szendvicset vagy ruhát csomagolok, kutyát etetek... 

Ha családostól megyünk valahová, akkor az a csúcspont, amikor beülünk a kocsiba, végiggondolok mindent, hogy mit felejtek otthon, gyerekek bekötve, autópálya-matrica megvéve, ház bezárva..  és aztán betesszük az utazós lemezt. Akkor elönt a nyugalom fenséges érzése.